Tanúnak idézték a rendőrségre, de elkésett a lajosmizsei férfi, útközben kirabolt egy idős asszonyt

Vágólapra másolva!
Tanúkihallgatásra idéztek a Lajosmizsei Rendőrőrsre egy 37 éves helyi férfit, ám késve érkezett, mert útközben egyéb elfoglaltságot talált magának: kifosztott egy nyugdíjas asszonyt.
Vágólapra másolva!

Lajosmizsén biciklizett egy idős nő tegnap reggel, amikor észrevette, hogy követi egy autó, és egy ismeretlen nő szól neki belőle. A biciklis megállt, mert rájött, hogy a figyelmét próbálja felhívni valamire a sofőr.

Kiderült, hogy

a sofőr szemtanúja volt, amint a bicikliző asszony mögé futott egy idegen, és kilopta a táskájából a pénztárcáját.

A figyelmes sofőr azonban hiába próbálta figyelmeztetni az idős asszonyt, a tolvaj egy pillanat alatt eltűnt a szem elől.

A két nő a város rendőrőrsére ment, hogy feljelentést tegyenek az ismeretlen tolvaj ellen.

A rendőrök felvették a vallomásaikat, és az elkövető személyleírását is rögzítették.

Forrás: Police.hu

A rendőrök épp az elkövető indultak volna, amikor

belépett egy férfi, akit tanúként idéztek egy másik ügyben. Amikor a rendőrök meglátták a férfit, a személyleírás alapján felismerték benne a tolvajt.

Az idézésre valószínűleg azért nem érkezett időben mert előtte még az idős asszonyt lopta meg. A 37 éves férfit lopás miatt hallgatták ki - íerja a Police.hu.