A Mandiner arról számol be, hogy Komoróczy László pesterzsébeti önkormányzati képviselő szeptemberi halála miatt kellett időközi választást kiírni a XX. kerületben a helyére, melyet a Nemzeti Választási Iroda december 18-ára írt ki, amit végül a Fidesz-KDNP jelöltje, Szombathy Dénes Gyula nyert meg. A jelöltek között több érdekes személy is volt, az összellenzék például hosszas vita után a kerületi politikában addig nem igazán ismert Jurák Tamást indította, az ő ismerőse volt Juhák Tamás is, aki ismerősét úgy köszöntötte fel, hogy „Boldog neved napját, te zsidó!".
Az MSZP a választási vereség utáni gyászmunka során Csaszny „fejét" követelte. A szocialisták kerületi tagozata az új évet azzal indította, hogy
felszólította pártjuk önkormányzati képviselőjét, hogy haladéktalanul adja át mandátumát.
A Facebook-oldalukra kitett közlemény szerint a párt elismeri, hogy a Fidesz jelöltje nyerte az időközit, vereségük egyik fő okának pedig Csaszny-t állították be.
Vereségünk egyik fő oka, hogy – megtévesztve a választókat – az MSZP korábbi patronáltja, Csaszny Gábor elindult jelöltünkkel szemben
– írták, majd úgy folytatták, hogy Csaszny Márton nyíltan kampányolt fia érdekében, az MSZP jelöltjének kárára. Hozzáteszik, hogy
az idősebb Csaszny-t politikai megállapodás köti, minek érdekében le kell mondania a mandátumáról, Csaszny Gábort pedig felszólították, hogy mondjon le az MSZP delegáltjaként az Integrit 20 Kft-nél betöltött felügyelőbizottsági tagságáról.
Csaszny Mártont felszólítjuk, hogy tartsa be az MSZP-vel 2019-ben kötött politikai megállapodást és mondjon le a párt támogatásával elnyert képviselői mandátumáról!
– fogalmaztak.
Durva marakodás folyik náluk
A Mandiner arról is beszámol, hogy a legutóbbi közgyűlésen is szóba került Csaszny ügye. Kovács Eszter, Pesterzsébet MSZP-s alpolgármestere az ülésen ismertette, hogy Csaszny egy nyári levelében jelezte a párt számára, hogy szünetelteti az MSZP képviselői csoportjában végzett tevékenységét.
Nem létezik ilyen jogi kategória
– fogalmazott a szocialista alpolgármester, aki szerint az a tény, hogy a fia választási kampányában tevőlegesen részt vett, egyértelművé tette, hogy megszegte a 2019-es önkormányzati választás előtt az MSZP-vel kötött politikai megállapodást.
Etikai vizsgálat indult
A Mandiner telefonon elérte Kovács Esztert, aki a Mandiner megkeresésére úgy fogalmazott, hogy
mivel mind Csaszny Márton, mind a felesége MSZP-tag, etikai vizsgálatot indítottak ellenük.
Ez a legszélsőségesebb dolog, amit valaki a pártja ellen el tud követni
– magyarázta a Mandiner megkeresésére az alpolgármester.
Csaszny nem akart nyilatkozni
Keresték az ügyben Csaszny Mártont is, aki bár felvette a telefont, de jelezte, hogy nem kíván nyilatkozni, szerinte ez az egész ügy az MSZP belügye, amit nem akar megosztani a lapunkkal.
Nem hiszem, hogy ez a Mandinerre tartozna
– mondta az önkormányzati képviselő. Csaszny Mártonnak ezután jelezték, hogy az olvasókat érdekli a téma, akik esetleg az ő potenciális szavazói lehetnek, erre viszont annyit közölt, hogy az ő szavazói biztosan tudják, hogy mi történt, majd elköszönt és bontotta a vonalat.
Gyurcsány lehet a háttérben
Csaszny tetteinek hátteréről a Magyar Nemzet írt nyáron, miszerint
a helyi MSZP aprózódásának hátterében Gyurcsány Ferenc állhat, ugyanis amennyiben maguk tudják állítani Csaszny-t, akár formálisan, akár informálisan, akkor többségbe kerülhet a DK a képviselő-testületben.
Így azonban, hogy végül a kormánypárti jelölt nyerte el a korábbi ellenzéki helyét az időközin, ez egy fokkal nehezebb lesz.