Megérezte testvére és párja halálát a szentlőrinci baleset előtt a fiatal nő

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Megérezte testvére és kedvese halálát a szentlőrinci baleset áldozatait gyászoló Gyöngyi. A fiatal nő éppen éjszakai műszakban dolgozott egy dohánygyárban, amikor megtörtént a tragédia. Hárman haltak meg a 6-os főúton.
Vágólapra másolva!

Gyöngyi egyszerre veszített el két férfit, akit talán a legjobban szeretett az életben - írja a Bors.

A testvére és a kedvese közeli barátok voltak, és együtt ültek abban az autóban, ami a 6-os főúton, Szentlőrinc közelében összeütközött egy másik kocsival.

Ők, illetve a balesetet – eddig tisztázatlan körülmények között- okozó jármű sofőrje is a helyszínen meghalt.

"Felhívtam a testvéremet, Zsoltot, és a páromat, Robertót, de nem vették fel a telefont. Ezután Robertó anyukája számát tárcsáztam, és mikor elértem őt, megkértem, nézze meg, ott van-e az ágyban a fivérem és a kedvesem. Sírva közölte, hogy nem találja őket. Az anyám aztán elmondta, hogy nála sincsenek. Ebben a pillanatban már tudatosult bennünk, hogy ők annak a karambolnak az áldozatai, amelynek híre a kései idő ellenére gyorsan bejárta a környéket" – csuklott el Gyöngyi hangja.

Egyelőre semmi pontosat nem tudhatunk a baleset körülményeiről, vádaskodni pedig nem szeretnénk! Az biztos, hogy Zsolti vezetett, mert a páromnak nem volt jogosítványa

– szögezte le a gyászoló nő.

Mint a Bors megtudta, Robertó tele volt tervekkel. A jelenlegi munkahelyén nem érezte jól magát, ezért állásinterjúkra készült, hogy egy megfelelőbb pénzkereseti lehetőséget találjon.

"Fél éve voltam együtt a párommal, de már a családalapításról is sokat beszélgettünk."

– fejezte be Gyöngyi.

A címlapi kép illusztráció!