Brutális körülmények között, rabszolgaként dolgoztattak embereket Enyingen

EMBERKERESKEDELEM A MEGALAPOZOTT GYANÚ EGY ENYINGI PÁRRAL SZEMBEN, fejér megye, őrizetbe vették, 2021. 10. 16.
Vágólapra másolva!
Többszörösen minősülő emberkereskedelem, kényszermunka, és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fejér Vármegyei Főügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik bántalmazással kényszerítettek három embert munkavégzésre.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy Enyingen élő férfi és nő lókereskedéssel, lomizással foglalkozott. Megélhetésüket az ebből befolyt jövedelemből fedezték. 2018 és 2021 között két hajléktalant és munkanélkülit rávettek, hogy dolgozzanak nekik. Kihasználták a kiszolgáltatott helyzetüket, lakhatást, ellátást és munkabért ígértek nekik. Az okmányaikat, mobiltelefonjaikat elvették, állandóan felügyelték őket és azt mondták nekik, megverik őket, ha kilépnek a kijelölt területről.

Itt tartottak három embert az emberkereskedők Forrás: police.hu

Két embert egy romos, beázó födémes, fűtés nélküli lakóházban helyeztek el, a harmadikat pedig egy üzemen kívüli, fűtés nélküli mikrobuszban. Ha hidegebb volt, a lóistállóban húzhatták meg magukat. Tisztálkodni nem nagyon volt hol. Csak jó időben kaptak arra lehetőséget, hogy az udvarra kitett lavórban lévő vizet felmelegítse a Nap és azzal megmosakodjanak.

Forrás: police.hu

Naponta kétszer ettek. Elsősorban hideg ételt és csak keveset ehettek, esetenként kaptak főtt ételt.

A bűnözők ellenszolgáltatás és szabadnap biztosítása nélkül, napi 12-14 órányi nehéz fizikai munkát végeztettek velük, a lomizás során begyűjtött háztartási gépek és műszaki berendezések bontása, az állatok ellátása volt a feladatuk. Előfordult, hogy az állatok etetésére szolgáló kukoricát másoktól kellett ellopniuk.

Forrás: police.hu

Az egyik férfi többször bántotta az embereket, így bírta rá őket a munka folytatására.

Többször ököllel arcon ütötte a két férfit.

Az egyik több fogát is elveszítette és az orrcsontja is eltörött. Az egyiküket pedig a lovak közé lökték. A lovak megtaposták a beteg lábát, így már csak sántítva tudott dolgozni. A férfit a bűnöző kinevette, és mindegyiküket rendszeresen becsmérelte.

Forrás: police.hu

Nem mehettek orvoshoz, pénz, okmányok és telefon hiányában esélyük sem volt arra, hogy elmeneküljenek. Az egyik áldozatban volt annyi kurázsi, hogy az éppen hivatalos ügyben megjelenő rendőröktől segítséget kért. Másnap kimenekítették őket.

Forrás: police.hu

Az ügyészek a vádiratban fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, és az egyik bűnöző letartóztatását indítványozták.