Szijjártó Péter: A Boysen 60 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
A Boysen csoport 60 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, ahol a cég elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészeket fog előállítani a BMW debreceni gyára számára - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a zöldmezős beruházás budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a német vállalat akkumulátortartó-takaró lemezeket fog gyártani a BMW számára.

Beszédében kiemelte, hogy ez lesz a cég első olyan üzeme, amelyben kizárólag elektromos autókhoz szükséges alkatrészeket fognak előállítani. Majd hozzátette, hogy a legmodernebb technológiára épülő gyárat megújuló energiára alapozzák.

A nagyjából 60 milliárd forint értékű projektet az állam 5,6 milliárd forinttal támogatja, így segítve 400 új munkahely létrejöttét.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az utóbbi években a világgazdaság kétszer is a feje tetejére állt, így minden bizonytalan, csak egyetlen folyamat zajlik rendíthetetlenül: az elektromos autók térnyerése.

Leszögezte, hogy ez nem pusztán üzleti-gazdasági törvényszerűség, hanem politikai döntés eredménye is, amelynek meghozatalában az Európai Unió hatalmas szerepet játszott.

Az EU az egyik élharcosa a 2050-es klímasemlegességi célok elérésének, az elektromos autóipari átállás "határozott EU-s politikai döntéssorozat eredménye", ugyanis a közlekedés a környezetszennyezés egyik legfőbb forrása, átalakítása nélkül nem csökkenthető hosszú távon és nagymértékben az ágazat károsanyag-kibocsátása - mutatott rá.

- vélekedett.

A miniszter fontosnak nevezte az elektromos autók gyártásához szükséges kapacitások létrehozását, s hangsúlyozta, hogy ezen beruházásokért "őrületes" európai verseny indult meg, különösképpen most, amikor az ukrajnai háború és az "elhibázott" szankciók nyomán a világgazdaság leszállóágban van.

- fogalmazott.

Majd hozzátette, hogy hazánk is benevezett ebbe a versenybe, és e téren a világ legjobbjai között van.

Erre példaként hozta fel, hogy mindhárom prémium német autógyár Magyarországra helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős szeletét, és részben ennek köszönhetően számos beszállító is idetelepült keletről.

Kiemelte, hogy Magyarország már ma is a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója.

- közölte.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a nyugat-európai országok mindent megtesznek azért, hogy minél több náluk épüljön meg az elektromos autóiparhoz kapcsolódó gyárak közül, így Németországban is nemrég avatták fel a kínai CATL új üzemét.

"Úgy látszik, hogy ami Németországban jó, azzal szemben Magyarországon egyeseknek kifogásuk van, csak nehogy kiderüljön, hogy az inspiráció is máshonnan érkezik" - mondta.

Végül pedig arra is kitért, hogy az elmúlt nyolc évben összesen 183 nagy német beruházásról született döntés Magyarországon.

Aláhúzta: ennek is köszönhető, hogy tavaly 13 százalékos növekedést követően ismét csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom, volumene már október végére elérte az 56 milliárd eurót.