Fojtogatta és többször megszúrta volt élettársát egy miskolci férfi

Vágólapra másolva!
Egy miskolci férfi rátámadt volt élettársára, fojtogatni kezdte és többször megszúrta egy pengével. Később, amikor az utcán találkoztak, megint rátámadt, megpróbálta megkéselni.
Vágólapra másolva!

2021 januárjában történt, hogy a férfi azt hazudta a nőnek, ha átmegy hozzá, visszafizeti a tartozását. Amikor a nő megérkezett, a férfi egyből az ágykeretnek nyomta a nyakánál fogva és két kézzel fojtogatni kezdte.

Áldozata próbált menekülni, de a férfi bezárta az ajtót, és megint fojtogatni kezdte, aztán többször megrúgta és megütötte. Amikor a nő elesett, volt élettársa egy 2 centis pengével négyszer megszúrta.

Amikor végzett, a ruhájánál fogva kirángatta a nőt a lakásból. A támadás brutálitása ellenére a nő 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta az esetet.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hónapokkal később, májusban a férfi Miskolc belvárosában találkozott a nővel, akit egyből szidni kezdett. Megrúgta és többször felé ütött. A volt élettársa ismét próbált védekezni,

a férfi ekkor egy zokniba csavart jégkoronggal megdobta, majd egy késsel többször felé szúrt.

A közeli buszmegállóban várakozók zavarták el a támadót. Az ügyészek a többi között súlyos testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat a férfi ellen és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.