Évekig működött egy illegális pénzváltó Baján

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, belváros, város, euro, árfolyam, pénz, pénzváltó, valuta, dollár, forint
Vágólapra másolva!
Jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt emeltek vádat négy férfi ellen, akik a Magyar Nemzeti Bank engedélye nélkül üzemeltettek egy pénzváltót.
Vágólapra másolva!

A négy férfi Baja központjában, az utcán, egy áruház előtt üzemeltett egy valutaváltót. A tevékenységük közismert volt a városban, több ügyfelük is szóbeszédből tudott az illegális pénzváltás lehetőségéről és helyéről.

Az euró és a forint mellett szerb dinár és bosnyák márka is kapható volt náluk.

2021. december 8-a és 2022. március 8-a között összesen 23 embernek váltottak pénzt a férfiak, ezek közül többen visszatérő ügyfeleik voltak.

Az egyik vásárló az elmúlt 3 évben több mint harmincszor járt náluk.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Pénzváltási tevékenységet, mint kiegészítő pénzügyi szolgáltatást csak a Magyar Nemzeti Bank engedélyével rendelkező jogi személy végezhet, így a négy férfi törvényt szegett. Az ügyészség a férfiakat jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel vádolja és három vádlottal szemben pénzbüntetés, míg a büntetett előéletű társukkal szemben pénzbüntetés mellett közérdekű munka kiszabását indítványozta.