Saját alárendeltjeit akarta megerőszakolni egy katonatiszt

magyar honvédség
Röszke, 2019. június 1. A Magyar Honvédség katonája határőrizeti feladatot lát el Röszkénél 2019. június 1-jén. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
A Debreceni Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa előkészítő ülést tartott annak a volt katonának az ügyében, akivel szemben kétrendbeli, a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális kényszerítés kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség. A vád szerint a férfi az alárendeltjeit akarta megerőszakolni.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy katona 2019 januárjától, a későbbiekben elöljáróként, folyamatosan arra próbált rávenni egy nőt, hogy feküdjön le vele, amit kiszemeltje minden alkalommal elhárított.

Az elutasítás után a század parancsnoka kritizálni kezdte a nő munkáját, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg nem enged neki.

Miután ezek ellenére sem tudta kiélni vele szexuális fantáziáját,

a férfi többször, különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbált eredményt elérni nála.

De nem egy áldozata van. A volt katona 2021 májusában egy gyakorlat során és aztán később többször

egy másik nőt is szexre akart kényszeríteni.

Miután ez a nő is visszautasította, a százados az ő munkáját is kritikázálta és azzal fenyegette meg, hogy kirúgatja a Honvédségtől. A nők feljelentették a férfit és nem az alárendeltje, hanem a férfi szolgálati jogviszonya szűnt meg az ellene indult eljárás elrendelésekor.

magyar katona (illusztráció) Forrás: MTI/Rosta Tibor

A százados ügyében tegnap tartottak előkészítő ülést, amelyben az ügyész az írásban kézbesített vádiratot fenntartotta, 5 év börtönbüntetést kért a férfire és indítványozta, hogy 5 évre a közügyektől is tiltsák el, emellett megjelölte a bizonyítékait.

A százados az előkészítő ülésen nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, és tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Dr. Szilvási László hadbíró őrnagy az ügyet tárgyalásra utalta és megkezdődött a bizonyítási eljárás. A százados a hadbíró kérdésére elismerte, hogy erotikus, szexuális tartalmú üzeneteket küldött az alárendeltjének, de a védekezése szerint ezzel nem az volt a célja, hogy lefeküdjenek vele. A hadbíró a bűncselekménnyel kapcsolatos újabb kérdéseire viszont már nem tudott magyarázatot adni, úgyhogy védője tanácsára már a vallomást is megtagadta. A per a bizonyítás kiegészítésével, valamint a vád és a védelem tanúinak kihallgatásával folytatódik februárban.