Hollik István: A guruló dollárok ügye Soros György hálózatához vezet

Soros György Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia SZEMÉLY üzletember
Brüsszel, 2016. június 30. Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)
Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint egyre több jel mutat arra, hogy Soros György hálózata áll a baloldal kampánytámogatási ügye mögött - erről a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt szerdai videónyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

"A dollárbaloldal továbbra is hallgatásba burkolózik a 4 milliárdos külföldi támogatásról, a kép viszont egyre inkább tisztul, és egyre több jel mutat arra, hogy a teljes 4 milliárd forintos támogatás mögött Soros György hálózata áll" - mondta Hollik István az MTI-nek elküldött videónyilatkozatában.

A kormánypárti politikus hozzátette: kedden az MSZP egykori kommunikációs igazgatója a Szabad Európa Rádió online felületén megjelent cikkében "elkotyogta", hogy a 4 milliárd forintos támogatás mögött Soros György hálózata állhat.

A guruló dollárok mögött Soros állhat Forrás: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Emellett - folytatta - szerdai sajtóhírekből az is kiderült, hogy pár nappal az első külföldi utalás megérkezése előtt, 2022. február 18. és 20. között egyszerre tartózkodott Münchenben a Soros-hálózat egyik vezetője, Soros György fia, Karácsony Gergely főpolgármester és főtanácsadója, Korányi Dávid, az Action for Democracy alapítvány vezetője, aki "az egész pénz terítését intézte".

A titkosszolgálatok által nyilvánosságra hozott anyagokból tudható, hogy a találkozó után négy nappal meg is érkezett az első utalás az Action for Demokracy-nak, "ahonnan továbbgurították a dollárokat a baloldalnak" - mondta Hollik István.

A Fidesz kommunikációs vezetője arra szólította fel a főpolgármestert: mondja el, hogy a 4 milliárd forintos támogatás mögött valójában ki áll.

Hozzátette: bár Korányi Dávid korábban azt állította, hogy a támogatás külföldön élő magyarok mikroadományaiból származik, mára nyilvánvalóvá vált, hogy ez az állítás nem igaz.

Hollik István az ügyet az elmúlt 30 év "legdurvább, legbrutálisabb" külföldi befolyásolási kísérletének nevezte, és kiállt amellett, hogy a magyar embereknek joguk van tudni a válaszokat.