Kövér László házelnök is nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát

KÖVÉR László, Kurultaj, hagyományőrző, rendezvény, Bugac
Bugac, 2022. augusztus 13. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Kurultaj hagyományőrző rendezvényen Bugacon 2022. augusztus 13-án. Az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen minden hun, türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező rokonnép részt vesz, hogy együtt állítsanak méltó emléket a sztyeppei lovasnomád kultúrának és a nagy ősöknek. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Kövér László házelnök vagyonnyilatkozata is nyilvános. 
Vágólapra másolva!

Kövér László házelnöknek 5,8 millió forintnyi megtakarítása van, valamint több mint 8,9 millió forintnyi tartozása. Rendelkezik még egy 2014-ben vásárolt Skoda Superbbel.

Korábban azt írtuk, hogy a házelnöknek nincsen ingatlana, majd később az Országgyűlés Sajtóirodája azt közölte, hogy