Megverte, megszúrta, hagyta kihűlni a nagynénjét egy borsodi férfi

rendőrszalag, rendőrség, tetthely, támadás, késelés
rendőrszalag a tetthelyen (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Segítségnyújtás, halált okozó elmulasztása és könnyű testi sértés miatt emelt vádat egy 55 éves férfi az Encsi Járási Ügyészség amiatt, amit 71 éves nagynénjével tett.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi egy borsodi kistelepülésen egy házban lakott a 71 éves nagynénjével. Egy évvel ezelőtt, 2022 februárjának közepén egy éjszaka és másnap délután is összevesztek valamin. A részeg férfi annyira dühös lett, hogy rátámadt a nagynénjére. Legalább nyolcszor bántotta,

végül egy hegyes tárggyal, feltehetően késsel, gyengén hátba szúrta.

Az áldozat összerogyott. Bevérzéssel járó 8 napon belül gyógyuló sérülései, és szúrt sebe is keletkezett. Sokáig feküdt a földön, amit a férfi ezt látott, de nem segített neki.

rendőrszalag a tetthelyen (illusztráció) Forrás: Police.hu

Az idős asszony abba halt bele, hogy kihűlt, vagyis nem a sérülései okozták a halálát, de az életét megmenthette volna az unokaöccse.

Az idős asszony fia, mint hozzátartozó, könnyű testi sértés miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfivel szemben a tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott segítségnyújtás, halált okozó elmulasztása és könnyű testi sértés miatt.