2010 óta Magyarországon a család szerepe a helyére került

Egy 21. századi fiatalnak miért lenne vonzó a házasság intézménye? esküvő család
Vágólapra másolva!
A vasárnap kezdődő Házasság hete apropóján elsősorban a házasságról és annak lényegéről kérdeztük Bagdy Emőke professzor emeritát, aki többek között arról is beszélt az Origónak adott interjúban, milyen szerepe van a családból hozott örökölt mintáknak a házasságokban, valamint hogyan lehet a házastársaknak egymás felé szeretettel fordulni, hogyan lehet összekapaszkodni a mai, nehézségekkel teli világban. A klinikai szakpszichológus a pozitív pszichológia elkötelezett híve, és ennek megfelelően arról is beszélt, miért olyan fontos, hogy a házastársak toleránsan és szeretettel forduljanak egymás felé, hogyan kaphatnak egymástól szeretetet, gondoskodást akkor is, amikor már akár mindkét fél azt érzi, hogy a kapcsolatuk zátonyra futott.
Vágólapra másolva!

Hazánkban idén február 12. és 19. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A ma kezdődő Házasság hete a Nagy-Britanniából indult és mára több mint húsz országban jelen lévő mozgalom a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására kívánja ráirányítani a figyelmet segítséget nyújtva a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is. Hazánkban idén a hét mottója: Szeretetbe kapaszkodva.

A mostani magyar családpolitika történelmi jelentőségű modellt állít elénk

A professzor emerita először arról beszélt lapunknak adott interjújában, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy a család – mint szeretettel, önként teremtett társas szerkezet és mint intézmény is – egyre inkább előtérbe került Magyarországon 2010 óta. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a kormány népesedési és családpolitikájának fókuszában állnak a családdal kapcsolatos kérdések.

Az elmúlt 10 évben radikális szemléleti változás következett be, amely azt hozta magával, hogy a család szerepe a helyére került.

A kormány támogatja a gyermekek születését, a családot, a gyermekvédelem előtérbe került, és olyan civil szervezetek munkája is fókuszban van, mint a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A cél, hogy minden vágyott gyermek megszülessen Magyarországon, éppen ezért is egyedülálló a magyar történelemben, hogy született egy olyan ötpárti állásfoglalás is, amely a családok, a vágyott gyermekek megszületésének támogatásáról szól.

Mára Magyarországon nagyfokú egyetértés alakult ki arról, hogy a gyermek érték, és mivel fogy a magyar népesség, különösen fontos a születések támogatása. Felelősségünk van a genetikai termékenység tudatosításáért, a születések elősegítéséért és a párkapcsolatokért, amelyekből a gyermekek születnek. Bagdy Emőke szerint a családpolitikai paradigmaváltás abban is megnyilvánul, hogy

manapság már más szavakat használunk a párkapcsolattal, családdal, házassággal összefüggésben, így például segély helyett a támogatás szót.

Bagdy Emőke professzor emerita, klinikai szakpszichológus, a Duna-díj kitüntetettje budai rendelőjében 2021. november 17-én. Forrás: Cseke Csilla

A családtámogatások széles palettája segíti a házasságot, a családalapítást, így például a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, a bölcsődei fejlesztések, az otthonteremtési támogatás és a lakásfelújítási támogatás, a Gyes és Gyed, valamint a Csed, a négy gyermeket vállaló édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége, a 25 év alatti fiatalok adókedvezménye, a külföldön élő fiatalok támogatása, hogy hazajöjjenek. Ezek mind mind rengeteg segítséget jelentenek.

Európában és a világon tehát egyedülálló családpolitika és szemlélet uralkodik hazánkban, amely elősegíti az élet védelmét és továbbvitelét.

A házasság férfi és nő közötti szövetség

Bagdy Emőke szerint azért hasznos a Házasság hete, mert így a házasulandókat és a már házasokat, valamint a tartós élettársi kapcsolatban élőket is segíthetik. Bagdy kifejtette, hogy

Bagdy Emőke hangsúlyozta azt is, hogy azért van szükség a különbözőségre, hogy az egység, a teljesség létrejöjjön, a cél megvalósulhasson. Így ezért is mondjuk azt, hogy férfi és nő szövetsége a házasság. Bagdy megemlítette Karithy Frigyes híres mondatát is, amely szerint „Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit."

Bagdy Emőke az Origónak azt is kifejtette, hogy azért fontos a férfi és a női különbözőség hangsúlyozása, mert a nő egészen más alapvető készségekkel bír a férfi hoz képest, amelyek a szocializáció révén bontakoznak ki. Forrás: White Blossom Wedding

A professzor szerint azért keresi egymást nő és férfi, mert egymás nélkül félemberek a tekintetben, amikor a jövőre vonatkozó életterveket szövik: mi legyen az életükkel, mi annak célja, értelme? Csak akkor teljesedhet be a házasság, ha a két különbözőség létre tudja hozni az élet továbbvitelét, tehát gyermekük születik.

Bárhogy alakul az élet, az eredendő cél az élet továbbvitele lenne, akkor is, ha nem tud megvalósulni.

A férfi és a nő más képességeket birtokolnak, tehát más a rendeltetésük

Bagdy Emőke az Origónak azt is kifejtette, hogy azért fontos a férfi és a női különbözőség hangsúlyozása, mert a nő egészen más alapvető készségekkel bír a férfihoz képest, amelyek a szocializáció révén bontakoznak ki. Leszögezte: a nő XX kromoszómás, ösztrogén hormont termelő és jobb agyfélteke domináns lény, és ebből az következik, hogy

a nő arra van biológiailag, genetikailag programozva, hogy sokkal inkább előtérbe kerüljenek az érzelmei. A közösség, így a család összefogása kiemelkedően fontos számára.

A nő a kommunikáció mestere, mert empátiaszintje magasabb. Arra van teremtve, rendelve, hogy ezekkel a születetten hozott adottságokkal ezeket a készségeket kibontakoztassa, és azután a családi életben ő legyen a védelmező, a fészekrakó. Ez nem jelenti azt, hogy csak ez a nő „funkciója". Nagyon fontos egy nő esetében az, hogy a szocializáció során a környezet mire erősít rá, milyen ember lesz felnőttként.

Bagdy Emőke elmondta azt is, hogy a férfi XY kromoszómás, bal agyféltekés és nála a tesztoszteron hormon termelése a domináns.

Rendeltetése az erő és védelmező funkció birtoklása.

Csak kölcsönösen a férfi és a nő tud olyan boldogsághelyzetet teremteni, amelynek a magasabb rendeltetése az élet továbbvitele. Forrás: Shutterstock

Ő az erő, a védelmező, aki a családot és a közösséget biztonságban tartja, mentálisan és érzelmi befolyásoktól kevésbé érintetten (mivel neki a bal agyféltekéje a domináns – ami a reális, gondolkodó agy), biztosítja a családja életfeltételeit, teremtő aktivitással, például házat épít, rendszereket hoz létre, és ezt fenntartja. Ez mind evidenssé teszi a házasságot mint szövetséget férfi és nő között, hiszen a felek kiegészítik egymást. Bagdy szerint a házasságnak tartós célja és rendeltetése, hogy a felek boldogok legyenek, mivel boldogságra születtünk, fél emberek nem lehetünk.

Minden más együttélési forma elfogadott lehet, de nem házasság néven, mert a kulcsrendeltetés nem tud működni. Senki nem akarja az emberek boldogságát korlátozni, de az emberiség körülbelül három-öt százaléka az, amelyet érint az, hogy máshogyan képzeli el a boldogságot – mondta el a professzor emerita. Az elnevezések azonban értelmes jelenséget fednek. Mindenkinek joga van az együttélés vágyott formájához, csak ne nevezzünk mindent házasságnak. Ez egy polgárjogi kategória – tette hozzá.

Mi a házasság és a család a gyermekek szerint?

Bagdy Emőke ismertetett egy felmérést, amelyet nagycsoportos óvodásoknál végeztek el. Megvizsgálták, mit jelent a kisgyermekeknek a család, a szülő, a házasság és a párkapcsolat fogalma. A házasságot 20 nagycsoportos óvodás gyerekből 9 egyáltalán nem tudta értelmezni. Olyan válaszok hangzottak el, mint hogy „A házasság az, amikor családoznak, mert együtt mennek oda, ahová akarnak."; „A házasság az, amikor csókolóznak." A 20 gyermekből egyetlen gyermek válasza közelített a valódi definíció megtalálásához: „Ha a lány és a fiú szeretik egymást, és azután összeházasodnak."

Az esküvőre ezeket a definíciókat adták: „Az esküvő a menyasszony születésnapja."; „Az esküvő az, amikor van egy pap, a szép lány királykisasszony, kap virágot, gyűrűt és koronát a fejére." ; „Mikor a menyasszony szülinapján torta is van, szép ruhában vagyunk, és sok a vendég." ; „Olyan része a házasságnak, amikor gyűrűt kapnak." ; „Az anyuka kap egy órát, de apuka is kap valamit ajándékot, viszont az órát apuka fizeti ki."

Bagdy Emőke szerint benne van a mély tudatban, evolúciósan a lányokban, hogy egyszer egy napon legyenek nagyon szépek, a világ előtt kiálljanak, és legyen egy férfi, aki ország világ előtt felvállalja őket. Ez a menyasszonyság és esküvő kollektív vágya. Forrás: Shutterstock

A szülőkre azt mondták: „Szülő az, aki megvesz mindent, amit kérünk tőlük."; „Akik megszülnek, oviba elvisznek, és ha szépen megkérjük, akkor még játszanak is velünk."; „Akik vesznek ennivalót, és dolgoznak."; „Akik megvédenek a rablóktól."

Bagdy Emőke szerint a fenti példák is azt mutatják, hogy ha a gyermekeink fejében sincs megfelelő tapasztalati alapú fogalom arra, hogy mi a házasság, a párkapcsolat, akkor nagyon nehéz dolgunk van, mert a képzethez nem mindegy, milyen cselekedet társul: az alapján alakítjuk ki életünket is. Szerinte benne van a mély tudatban, evolúciósan a lányokban, hogy egyszer egy napon legyenek nagyon szépek, a világ előtt kiálljanak, és legyen egy férfi, aki ország világ előtt felvállalja őket. Ez a menyasszonyság és esküvő kollektív vágya – fűzte hozzá.

AZ INTERJÚ A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! KÉRJÜK, LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!