Mosógépben mosták tisztára a lopott gázolajos csövet

Vágólapra másolva!
Sorozatos lopások miatt nyomoznak a karcagi rendőrök hat férfival szemben, akik milliós lopási és rongálási károkat okoztak több Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei mezőgazdasági cégnek. A bűnözők közül már hármat elfogtak és kihallgattak.
Vágólapra másolva!

Két tiszabői és egy tiszaroffi férfi február 12-én reggel egy kunhegyesi termőföldnél a lineár berendezésből 100 liter gázolajat elloptak, amellyel 72 100 forintos kárt okoztak. A karcagi rendőrök a bejelentés után a helyszínre mentek, kamerafelvételeket elemeztek és adatokat gyűjtöttek. Hamar azonosították a tolvajokat, akiket lopás gyanúja miatt hallgattak ki.

Megérezték volna a lebukás veszélyét, a fiatalok az üzemanyag leszívásához használt műanyagcsövet mosógépbe dobták és kimosták, hogy ne legyen ellenük bizonyíték.

A rendőrök egy korábban elrendelt nyomozással egyesítették az új nyomozást, mivel a tolvajok már vagy tucatnyi egyéb büncselekményt elkövettek. Tavaly több mezőgazdasági cégnek okoztak milliós károkat lopásokkal és rongálásokkal, az öntöző berendezésekről kábeleket, gázolajat, akkumulátort vittek magukkal.

Forrás: Police.hu

A tolvajbanda élén álló 28 éves, tiszabői férfi őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról. A karcagi rendőrök összesen 6 gyanúsítottal szemben nyomoznak lopások és lopási kísérlet miatt - írja a Police.hu.