Fél Budapesten át menekült a rendőrök elől egy sofőr - videó

rendőrség, üldözés, autós, budapest
Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást annak a fiatalnak az ügyében, aki bedrogozva több kerületen át menekült előlük kocsival, és ezzel más közlekedők életét is veszélyeztette.
Vágólapra másolva!

Életveszélyes hajszába torkollott a közúti ellenőrzés vége 2021. február 4-én délután fél 5 körül Budapest15. kerületében, a Pozsony utcában. A rendőrök egy parkoló autó sofőrjét akarták igazoltatni, de ahelyett, hogy megállt volna, rálépett a gázra. A rendőrök megkülönböztető fény-és hangjelzés mellett

a 13. kerületen át egészen Újpestig követték a szürke autót, amelynek sofőrje többszöri felszólítás ellenére sem állt meg.

Forrás: PoliceHungary - youtube.com

Menekülés közben a piros lámpákon is keresztülhajtott, és a járdán haladó gyalogosokat is veszélyeztette; két embernek félre kellett ugrania a száguldó autó elől. A menekülésnek az vetett véget, hogy egy szemből érkező kocsi útját állta, így a rendőrök beérték és lecsaptak rá. Az eset során senki sem sérült meg, de ez alighanem csak a szerencsés véletlennek volt köszönhető.

A 26 éves K. Benjámint a budapesti rendőrök közúti veszélyeztetés miatt hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a fiatal férfi vezetés előtt drogozott, ezért a rendőrök bódult vezetés miatt is kihallgatták. A férfi beismerte a bűnösségét, de részletes vallomást nem tett. A budapesti rendőrök befejezték a nyomozás az ügyben, amelynek az iratati vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészeknek - írja a Police.hu.