Orosz bűnözők kiraboltak egy milliós luxusórákat áruló Andrássy úti üzletet

Vágólapra másolva!
2014. novemberén három orosz férfi rohamozott meg egy Andrássy úton található, luxusórákat forgalmazó üzletet. Leütötték a biztonsági őrt, megbilincselték az eladókat, ezután kalapáccsal szétverték a vitrineket, és ami a kezük ügyébe került, magával vitték. Az okozott kár értéke közel 110 millió forint volt. Ezután negyedik társukkal együtt elhajottak. Az elkövetők közül ketten jelenleg Csehországban töltik börtönbüntetésüket, ahol hasonló bűncselekményt követtek el. Ez esetben nemcsak hogy fegyházba kerülhetnek, de hosszú évekre kitilthatják őket Magyarországról is.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség 2021 novemberében emelt vádat egy akkor 35 éves orosz férfi ellen, aki két szökésben lévő társával társával együtt

2014. november 22-én bementek egy prémium órákat forgalmazó Andrássy úti szaküzletbe, ahol eleinte úgy tettek, mintha vásárolni akarnának, majd rátámadtak az ott lévő két eladóra és a biztonsági őrre.

Addig ütötték-verték őket, míg a biztonsági őr eszméletét veszítette, ekkor a monitorfal mögé húzták rejtésbe, míg a két eladót a hátsó helyiségbe kísérték és megbilincselték.

Ezután kalapácsokkal szétverték az eladótéri vitrineket, és közel 110.000.000 forintos értékben vittek magukkal Hublot márkájú karórákat.

A rablást az utcafront felől egy járókelő észlelte, aki hívta a rendőröket, azonban

mire azok kiérkeztek, a rablók negyedik, kint várakozó társuk segítségével kocsival elmenekültek a helyszínről és elhagyták az országot.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rablókat a magyar bíróság 11, illetve 6 és fél év fegyházra ítélte.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.