Barátnőjével közösen költött el több mint 400 ezer forintot egy 17 éves kamasz, majd azt hazudta a rendőröknek, hogy az anyja lopta el a pénzét. Emiatt akár 5 év börtönre is számíthat.
A 17 éves fiú februárban a Csornai Rendőrkapitányságon feljelentette a saját édesanyját, azt állítva, hogy 420 ezer forintot lopott el tőle a párnája alatt lévő övtáskájából, amíg ő aludt. Azt is hozzátette, anyja még aznap elköltözött. A rendőrök nyomozást indítottak az ügyben, melynek keretében kihallgatták a fiú anyját, aki tagadta a lopást.
A fiú idővel beismerte, hogy barátnőjével együtt költötte el a pénzt, az édesanyját pedig hamisan vádolta meg. Az asszony ellen megszüntették az eljárást a rendőrök.

Az ügyészség a fiatal ellen hamis vád miatt emelt vádat, amiért öt évre is börtönbe kerülhet.
Az ügyben a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök nyomoztak, a döntést Csornai Járásbíróság fogja meghozni - írja az Ügyészség oldala.