Rátámadtak egy mentősre Bekecsen

mentő mentőkocsi mentőautó mentőszolgálat illusztráció
Vágólapra másolva!
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolják azt a részeg férfit, aki rátámadt egy mentőautó sofőrjére Bekecsen. 
Vágólapra másolva!

Tavaly nyáron, július elején már délben részeg volt egy férfi. Meglátott egy bekecsi kereszteződésben álló mentőautót. Úgy döntött, odamegy hozzá. Kötekedni kezdett a mentőssel, majd ezt mondta neki:

A mentőautó vezetője közölte, hogy nem viszi sehová,

mert ez nem taxi és kérte, hogy álljon hátrébb.

A férfi rángatni kezdte a kocsi ajtaját és trágárul szidni a sofőrt.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A mentős kiszállt és arrébb tolta a részeg embert, aki lefeküdt az útra, miközben azt kiabálta, hogy gyomorszájon vágták, aztán káromkodott.

Később felállt, és a kezében lévő üdítős üveggel megdobta a mentőst, ami a combján találta el.

A mentős hívta a rendőröket, erre a férfi megpróbálta fellökni. Még akkor is szidta a sofőrt, amikor a rendőrök megérkeztek, akik a támadót csak testi kényszerrel tudták megállítani. Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a férfi ellen és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.