Egymást érik a gyomorforgató pedofilbotrányok

Bite Zsolt
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő pedofilbotrányokra derült fény az elmúlt napokban, az esetek az egész országot megrázták. Bite Zsolt óbudai tanár ügye után egy baloldali politikusról is kiderült, hogy orális szexre kényszerített egy 13 éves fiút, de nem csak ezek voltak a nagyon súlyos pedofil bűncselekmények, amelyek napvilágot láttak, ezért a kormányzat arra készül, hogy szigorítja a gyermekvédelmi törvényt.
Vágólapra másolva!

Letartóztatták az LMP egykori képviselőjelöltjét, akit szexuális visszaéléssel gyanúsítanak. Kovács Gábort hétfő este fogták el a rendőrök, a gyanú szerint a baloldali politikus orális szexre kényszerített egy 13 éves kisfiút a Barcs környéki erdős területen, miután elcsalta otthonról.

Hadházy Ákos kifejezetten jó kapcsolatot ápolhatott a pedofillal Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 67 éves férfit, aki önkormányzati képviselő és országgyűlési képviselőjelölt is volt, korábban az MSZP és az LMP is támogatta.

Sőt, a szélsőbaloldali botránypolitikus, Hadházy Ákos kifejezetten jó kapcsolatot ápolhatott a pedofillal.

Videófelvétel is bizonyítja ugyanis, hogy Hadházy személyesen kampányolt a pedofília miatt őrizetbe vett Kovács Gábor mellett még 2017-ben.

Kovács Gábor, aki mellett Hadházy Ákos kampányolt Forrás: Origo

Kovács akkor az LMP színeiben szerette volna megméretni magát a 2018-as parlamenti választáson. Hadházy, aki ekkor a párt társelnöke volt, „nagyon jó jelöltnek” nevezte Kovácsot a helyi Nagyatád TV riporterének.

Amikor azonban az Origo pedofil párttásáról kérdezte Hadházy Ákost, hisztérikus hangnemben válaszolt.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, az LMP előtt, 2002-ben egyébként az MSZP is felsorakozott a pedofiliával vádolt politikus mellett.

Saját apja és tanára erőszakolta meg a kislányt, egy edző is erőszakoskodott

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, egy másik megdöbbentő eset is napvilágot látott. Mint kiderült, egy békési általános iskola történelem tanára éveken keresztül szexuálisan bántalmazott egy 13 éves kislányt. Az esetet a lány apja jelentette a rendőrségen, de a lány vallomásából az derült ki, hogy ő maga is megerőszakolta, elvette a szüzességét, amikor még csak 10 éves volt.

Információk szerint ráadásul a kislány úgy került tanára lakására, hogy saját apja ajánlotta fel a tanárnak. Mindkét férfit letartóztatták, a kislány jelenleg az apai nagyanyjával él, de édesanyja a Borsnak nyilatkozva elmondta, hogy mindent megtesz azért, hogy hozzá kerüljön.

Az elmúlt napok felkavarói esetei közé tartozik az is, hogy kiderült, hogy egy magyar sportedző ellen zajlik nyomozás kiskorúakat érintő szexuális zaklatás miatt.

A gyanú szerint a biszexuális férfi a hozzá sportolni járó tizenéves fiatalokat zaklatta szexuálisan számos alkalommal, ennek ellenére még mindig szabadlábon van.

Olyan szexuális cselekménykere kényszerítette őket, amelyekben a kiskorúak nem akartak részt venni.

A férfi néha barátságos, hízelgő hangnemben – kvázi pótapaként – bánt a gyerekekkel, máskor viszont lelki nyomást alkalmazott velük szemben, félelemben tartotta őket.

A gyanúsított azonban továbbra is szabadlábon van.

Gyomorforgató videók, undorító magyarázkodás

Legelőször azonban azon döbbentek meg magyarok ezrei, hogy kiderült, hogy a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola LMBTQ-aktivista tanára egy videóban bevallotta, hogy egy tizenötéves fiút "tart szeretőként" - ő maga fogalmazott így, gyakorlatilag szexjátékként kezelve egy gyereket.

Bite Zsolt egy videóban bevallotta, hogy egy tizenötéves fiút "tart szeretőként" Forrás: Mediaworks Hírcentrum

Bite Zsolt közösségi oldalain számtalan videót közzétett, amiben részletesen elmesélte szexuális együttléteit, sőt egy felvételen arról is beszélt, hogy „hajtanak rá a 14 évesek”.

Külön figyelemre méltó, hogy

azzal dicsekedett, már tudja, a 14 éven aluliak között vannak „transzok, nem binárisak és biszexuálisok" is. Még azt is elárulta, hogy mindezt „beszélgetések" révén szedte ki a kiskorú gyerekekből.

Az is kiderült, hogy Bite elkötelezett LMBTQ-aktivista, és résztvevője volt a Pride-felvonulásoknak is, ahonnan több fotót is közzétett közösségi oldalain, amit a diákjai is láthattak.

Más videóiból az is kiderült, hogy engedély nélkül tartott szexuális felvilágosító órát alsós diákoknak, de nyilvánosságra került az is, hogy a tanár öngyilkosságra buzdító videót tett közzé a közösségi média oldalán, ráadásul a felvételt gyermekek is láthatták.

A kormányzat lépett: szigorítják a gyermekvédelmi törvényt

A gyermekek érdeke a legelső, meg kell védeni őket az oktatási intézményekben is. Erről Beszélt Révári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön.

Az államtitkár az elmúlt napok pedofilbotrányai kapacsán azt mondta, hogy

Rétvári Bence kiemelte: a tavalyi gyermekvédelmi népszavazás eredménye megerősítette, hogy az emberek számára fontos ez a kérdéskör, az elmúlt időszak pedig megmutatta, hogy tovább kell lépni a szabályozásban. "Most minden szabályozási kérdés nyitottá vált", ezért áttekintik a gyakorlati tapasztalatokat, a nemzetközi szabályozást, a tudományos álláspontokat, és azok ismeretében alakítják ki az új szabályozást. A törvénymódosítást az őszi ülésszakon vitathatja meg az Országgyűlés - mondta. Hozzátette:

ezeknek a cselekményeknek sokszor "virtuális szála" van, a kapcsolatfelvétel, a kommunikáció gyakran az interneten történik, ezért kell a gyermekeket nemcsak a fizikai, hanem a virtuális világban is megvédeni.