Összezúzta az autót a vasúti átjáróban a vonat, egy ember meghalt - fotók

Vágólapra másolva!
Lassítás és megállás nélkül hajtott át autójával a vasúti átjárónál Kecskemét és Hetényegyháza között tavaly márciusban egy férfi, az érkező vonat pedig összezúzta az autót. A férfi utasa, aki a felesége volt, meghalt. A férfi törésekkel túlélte a balesetet, de súlyos büntetést kaphat a figyelmetlensége miatt. 
Vágólapra másolva!

Az eset tavaly március 18-án történt, kora este. A sofőr Kecskemétről tartott Hetényegyháza felé, az autóban a felesége ült mellette. A sofőr a főútról lekanyarodott egy földútra, ahol vasúti átjáró volt, sorompó és fényjelző nélkül. A férfi úgy hajtott a sínekre, hogy nem vette észre az érkező vonatot, az pedig eltalálta az autót, és mintegy

hatvan méteren át tolta maga előtt.

Az összeroncsolódott autó Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

A vonat vezetője gyorsfékezett, de

az ütközés következtében az asszony meghalt, a sofőrnek pedig több csontja eltört.

A férfit most el is ítélhetik, az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni - írta közleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.