Milliós kárt okozott egy részeg sofőr Tatán

Vágólapra másolva!
Sörözést után ült autóba, aztán vezetés közben nekiütközött egy parkoló autónak, amivel közel egymillió forintos kárt okozott egy férfi Tatán. Bár a kár megtérült, a férfi egy időre lemondhat a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A férfi október 22-én napközben otthon sörözött, majd este fél 9 körül

autóval indult el otthonról, és részegen vezetett a városban.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Haladás közben letért a szomszédos oldalra, ahol

nekiütközött egy parkoló kocsinak. A balesetben senki nem sérült meg, azonban a parkoló autóban 937.341 forintnyi kár keletkezett,

melyet a biztosító a károkozó terhére megfizetett a tulajdonosnak.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A férfi a balesetet követően elhajtott a helyszínről, anélkül, hogy adatait hátrahagyta volna. Másnap 0 óra 34 perckor

a rendőrök a lakására mentek, és elvették a jogosítványát.

Az ügyészség a vádiratban pénzbüntetés és vezetéstől eltiltás kiszabását javasolta.