Mindössze fél nap alatt két halálos lakástűz is történt

tűz, tűzeset, kerepesi út, budapest, főtaxi, kerepesi, 8. kerület, tűzoltó, katasztrófavédelem, illusztráció
Vágólapra másolva!
Szombaton Szentgyörgyváron, vasárnap pedig Budapesten okozott halált lakástűz.
Vágólapra másolva!

Szombat este érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy 110 négyzetméteres családi ház egyik, 16 négyzetméteres szobája a Zala vármegyei Szentgyörgyváron, a Petőfi Sándor utcában. A tűzzel érintett helyiségben az ágy és a mellette lévő szekrény égett, a lángok pedig egy négyzetméteren a födémet is elérték.

A helyszínre Keszthelyről három tűzoltóautóval tizenegy hivatásos tűzoltó, valamint az alsópáhoki önkéntes tűzoltók négy fővel érkeztek ki, akik rövid idő alatt megfékezték a lángokat.

A tűzoltók az épületből egy gázpalackot is kihoztak, amit visszahűtöttek, megelőzve ezzel egy robbanást.

Oltás közben egy középkorú nő holttestét találták a házban.

Nem kizárt, hogy a tüzet ágyban dohányzás okozta, azonban a tűz pontos keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Vasárnap reggel Budapest XIII. kerületében gyulladt ki egy társasház első emeleti lakása a Hegedűs Gyula utcában. Az esethez három járművel tizenhárom tűzoltó vonult, akik behatoltak a 100 négyzetméteres lakásba, amelyben egy fotel, egy szekrény és egy szék égett három négyzetméteren.

A tűzoltók az ott lakó idős nőt kihozták az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.

A tűz okát tűzvizsgálati eljárás fogja tisztázni.

A hasonló tragédiák megelőzése érdekében érdemes füstérzékelőt szerelni az otthonunkban a konyha, a háló és a nappali plafonjára - írja a katasztrófavédelem a közleményében.