Megtámadtak egy férfit Kecskemét belvárosában

Vágólapra másolva!
Sorozatrabló támadt rá egy hajléktalanra Kecskeméten. Miután az nem adott neki pénzt, követni kezdte, életveszélyesen megfenyegette, majd átkutatta a kabátzsebét, amelyből kivett 9500 forintot, aztán a karóráját is elvette. A támadót korábban többször büntették már meg rablás miatt.
Vágólapra másolva!

Tavaly ősszel, 2022. október 7-én hajnalban egy Kecskemét belvárosában lévő dohánybolt előtt egy férfi felfigyelt egy hajléktalanra, akitől pénzt kért. Kiszemelt áldozata közölte, hogy nincs pénze, majd bement a dohányboltba vásárolni, ahová a másik férfi követte őt. A boltban a férfi

meglátta, hogy a hajléktalannál mégis van pénz, ezért a belvárosban követte, majd felszólította, hogy adja át neki.

Mivel nem tette meg, a férfi egy vendéglátóhely előtt felállított pavilonba lökte be őt. Áldozata kimászott, félrelökte a támadót, és a főtér felé indult. A támadó követte és a pénzét követelte.

Amikor egy rendőrautó közeledett feléjük, még azzal is megfenyegette, hogy ha segítséget mer kérni, elvágja a torkát.

Miután az autó eltávolodott, belenyúlt áldozata kabátzsebébe és kivett belőle 9500 forintot, majd lecsatolta a karóráját és elmenekült.

Forrás: Ügyészség

Mint kiderült, a férfi büntetett előéletű, mivel korábban

többször elítélték rablás miatt, most pedig már többszörös és különös visszaesőként kell bíróság elé állnia.

Az ügyészek a jelenleg más ügyben kiszabott börtönbüntetését töltő férfival szemben rablás miatt emeltek vádat, és fegyházbüntetés kiszabását javasolták számára. A támadó sorsáról a Kecskeméti Járásbíróságon fognak dönteni.