Feszítővágóval kellett kiszabadítani az összeroncsolódott autóból az embereket Vecsésnél

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Két autó ütközött Vecsésen, majd az egyik egy kerítésnak csapódótt. A fővárosi tűzoltók feszítővágó használatával szabadították ki az autó utasait.
Vágólapra másolva!

Két autó ütközött össze Vecsésen, a Kinizsi utca és a Zrínyi utca sarkán. Az ütközés következtében az egyik autó egy kerítésnek csapódott

- írta a Katasztrófavédelem honlapja.

Az egyik autóban csak a sofőr, a kerítésnek csapódott autóban két ember utazott, akik nem tudtak kiszállni a kocsiból.

A helyszínre kiérkezett fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével nyitották ki az autó ajtaját, majd az utasok elhagyhatták az utasteret.

Az esethez a társhatóságok is kiérkeztek, a beavatkozás idejére lezárták a Zrínyi utca érintett szakaszát.