Egy házaspár rengeteg pénzt csalt ki egy idős férfitól

Vágólapra másolva!
Egy büntetett előéletű házaspár a bizalmába férkőzött egy idős, szellemileg leépült férfinak, majd rávették, hogy adja el több házát, majd megszerezték a befolyt pénzt. Arra is rávették, hogy több hitelt is felvegyen nekik.
Vágólapra másolva!

A házaspár 2019-ben ismerkedett meg az egyedül élő, szellemileg leépült 81 éves férfival. A bizalmába férkőztek és megtudták, hogy Kecskeméten és Káptalantótiban összesen három háza van. A férfi nem akarta eladni ezeket, de a házaspár kihasználta a szellemi állapotát és a feledékenységét, rávették, hogy az ismerőseiknek áron alul adja el házakat. 2020 áprilisában,

az eladások után arra is rávették a férfit, hogy kössön velük eltartási szerződést, így a házakért kapott 14,5 millió forintot megszerezték.

A pénzből a lányuk nevére vettek egy házat, amin a férfi volt a haszonélvező.

Forrás: Ügyészség.hu

A pár 2020 tavaszán az idős férfival együtt elmentek egy áruházba, ahol többek között hűtőt és kisgépeket vettek úgy, hogy a férfi áruhitelt vett fel.

Pár hónap múlva arra is rávették a férfit, hogy vegyen fel nekik 350 ezer forint személyi kölcsönt.

A házaspár az első három heti törlesztést még kifizették, utána elérhetetlenek lettek. Az asszony 2020-ban több hónapban is úgy vette át a férfi nyugdíját, hogy az átvételi elismervényeken az unokájának adta ki magát.

A férj ezen felül egy ismerősének felajánlotta, hogy segít neki árokásó gépet szerezni. A foglalóra elkért 700 ezer forintot, majd különböző indokokra hivatkozva még 6 millió forintot szerzett meg tőle. Ezek után nem szerzett munkagépet és a pénzt sem adta vissza.

Az ügyészség a házaspárt csalással, közokirat-hamisítással vádolja, és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket börtönbüntetésre. Egy másik ügy miatt a nő jelenleg börtönben van.