Hidegfront hoz esőt, havas esőt, viharos szelet

Bakony, havazás, hó, tél, időjárás
Bakonyszentlászló, 2023. január 22. Személyvonat közlekedik a behavazott Bakonyban, a Cuha völgyében, Vinye és Porva-Csesznek között 2023. január 22-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma délelőtt a reggeli párafoltok feloszlása után fátyolfelhős, napos idő várható. Délutántól aztán erős felhősödés kezdődik, és a késő délutáni, esti óráktól nyugat felől elered az eső. A délnyugati szél több helyen megélénkül.

14-19 fok várható.

Hétfőn reggelig sokfelé lesz eső, záporeső, majd a Dunántúlon megszűnik a csapadék. A Dunától keletre azonban akár

késő délutánig eshet az eső, sőt északkeleten havas eső is kialakulhat.

Erős, több helyen viharos lesz az északnyugati szél, mellyel több fokkal hidegebb levegő zúdul hazánk térségébe. A legtöbb helyen napközben nem emelkedik, hanem csökken a hőmérséklet.

Markáns hidegfront érkezik. 5-10 fok lesz.

Kedden felhőátvonulások lesznek elszórtan hózáporokkal, záporokkal.

Sokfelé lesz viharos az északnyugati szél. Reggel -2(!), délután +7 fok valószínű.

Szerdán nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de kisebb eső csak estefelé nyugaton fordul elő.

Reggel szinte mindenhol fagyni fog, a fagyzugos északi tájakon akár -10, -9 fok is lehet!

Délutánra 10-11 fok köré melegszik a levegő.

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor.

Melegszik az idő: délután már 12-17 fok lesz.