Elképesztő csalással próbálkozott a dollárbaloldal: minden törvényt megsértettek

Vágólapra másolva!
Titkosszolgálati jelentésekből már jó ideje tudható, hogy az ellenzéki pártok kampányát a Márki Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból finanszírozták – ami törvényellenes, és komoly támadás az ország szuverenitása ellen. Márki-Zay az Indexnek adott interjújában már nem is titkolta, hogy a komplett baloldali összefogás az MMM-en keresztül finanszírozta a kampányát tavaly, nem kevesebb, mint négymilliárd forintból. A botrány egyre nagyobb, mostanra a titkosszolgálat után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is bekapcsolódott a vizsgálódásba.
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt hétfőn megerősítette a bizottság elnökének, Bánki Eriknek korábban írásban tett tájékoztatását, mely szerint hivatala nem tudja a törvényben meghatározott egy éven belül elkészíteni az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölő szervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést,

mert a baloldali pártok esetében tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel.

Windisch László azt közölte: szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonása is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is erős a kétely.

Windisch László ÁSZ-elnök Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Korábban

az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter maga nyilatkozta azt, hogy a közös kampány jelentős hányadát az MMM finanszírozta

– idézte fel az ÁSZ-elnök. Megerősítette: egyértelművé vált, hogy a közös kampányhoz kötődő események finanszírozása az MMM-en keresztül történt,

az MMM pedig külföldi szervezetektől kapott pénzt.

A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy külföldi szervezetek megpróbálják elcsalni a választásokat.

A baloldal a 2022-es kampányára közel 4 milliárd forintot kapott a tengerentúlról, az Egyesült Államokból.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán/Mohai Balázs

Márki-Zay megint eldicsekedett a guruló dollárokkal

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egy friss interjúban szinte büszkén újságolta, hogy

a tavaly nyári elszámolás után „emlékei szerint" 90 millió forintjuk maradt a kampánytámogatásból, amely külföldről érkezett a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz.

A hódmezővásárhelyi polgármester részletesen beszélt a külföldről kapott guruló dollárokról, elmondta: a milliárdokból az MMM működése mellett „támogattuk tüntetések szervezését, egy szeptemberi szabadegyetemet, a civil nemzeti konzultációt, kisebb összeggel pedig a kirúgott tanárokat, a jászberényi választást, vagy a választások idején végzett tevékenységükért meghurcolt aktivistáink jogi védelmét is. Hasonló költségekkel idén is számolunk, amikor az összeg minden bizonnyal teljesen elfogy".

Négymilliárdért árulták el a magyar embereket

Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az Origónak adott interjújában a hétfői bizottsági ülés előtt megerősítette, hogy azért nem lehetséges a 2022-es kampánypénzek felhasználására vonatkozó ellenőrzések lezárása a törvény által előírt egyéves határidőn belül, mert az ÁSZ megállapítása szerint a hatpárti baloldali ellenzéki összefogás résztvevőinek elszámolása nem teljeskörű,

több körülmény is súlyos visszaélésekre, törvénysértésekre enged következtetni.

A bizottság fideszes elnöke kiemelte: minden állampolgárnak joga van tudni, hogy az említett tiltott forrásokat milyen módon és kik használták fel – magyarul,

hogyan próbálták meg külföldről érdemben befolyásolni a választási eredményeket.

Beszélt azokról a gyanús számlákról is, amelyek nyomán feltételezhetően adócsalásra is sor került, így a NAV vizsgálatokba való bevonása is szükségessé vált.

– részletezte Bánki Erik, aki szerint a baloldali képviselők azért hoztak, hoznak rendszeresen Magyarország, illetve az emberek érdekeivel ellentétes döntéseket a magyar és az európai parlamentben is, „mert az őket finanszírozó külföldi megrendelők ezt kérték tőlük".

Beszélt arról is, hogy

a baloldal pártfinanszírozási botránya lehetséges, hogy egész Európát érinti.

Súlyosan ráfizethet a baloldal

Bánki hétfőn azt kérte az ÁSZ vezetőjétől és minden, a vizsgálatban részt vevő alkalmazottjától, hogy „függetlenül, de határozottan folytassák le a vizsgálatot".

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: több évtizedes konszenzus volt eddig, hogy a pártok sem jogi személyektől nem fogadtak el támogatást, sem külföldi támogatásokat nem használhattak a választási kampányok során, hiszen ez esetben felmerülhet a kampányba való külföldi beavatkozás.

A baloldali pártok külföldi finanszírozása - ha beigazolódik a gyanú - tehát példa nélküli, az elmúlt 30 év választási hagyományait teljesen semmibe vevő magatartás lenne.

Ha a vádak bebizonyosodnak, a külföldről támogatott pártoknak vissza kell fizetniük a kapott állami támogatás kétszeresét

- mondta.