A viharos szél mellé hózáporok is érkezhetnek

szeles idő, hideg, február, időjárás, Budapest
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Kedd
A többórás napsütést követően délután erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és szórványosan (de főleg északkeleten) zápor, hózápor is kialakul. Erős, időnként viharos lesz az északnyugati szél.

Reggel -1, délután 7 fok körül alakul a hőmérséklet,

hideg, télies időnk lesz.

Szerda
A hideg, fagyos reggelt követően a napsütést egyre több fátyolfelhő szűri, de ebből csapadék estig nem fordul elő. A nyugatias szél élénk lesz. Reggel -10 és 0, délután 7 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk.

Csütörtök
Nyugat felől borultságig növekszik a felhőzet, és délutántól egyre több helyen ered el az eső. 11 és 17 fok közé erősödik a nappali felmelegedés. A délnyugati szél néha megélénkül.

Péntek
Változóan felhős időre van kilátás, számottevő csapadék nélkül. A délnyugati szél többfelé megerősödik.

13 és 20 fok közé melegszik a levegő.

Szombat
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor. 10-15 fok lesz a délutáni órákban. Az északnyugatira forduló szél megerősödik.