Csak kitalálta a 12 éves szegedi kislány a támadást

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Elterjedt az interneten egy hír, hogy Szegeden egy 12 éves kislányt zaklatott egy idegen, aki ezután a villamosról is magával akarta vinni. A nyomozás során kiderült, hogy ez nem történt meg.
Vágólapra másolva!

A szülők először az egyik közösségi portálon tették közzé, amiről a lányuk beszélt nekik. Rendőri feljelentést azonban csak azután tettek, hogy az iskola vezetősége erre kérte őket. A szegedi rendőrök az édesanya feljelentése alapján

zaklatás miatt indítottak nyomozást.

A hétvégén sokat dolgoztak az ügyön, több tanút is kihallgattak.

A bizonyítékok alapján

megállapították, hogy senki sem molesztálta, és nem is akarta elrabolni a gyereket, sőt, még az említett villamosra sem szállt fel.

A 12 éves kislányt édesanyja jelenlétében ismét meghallgatták a rendőrök. A gyerek végül beismerte, hogy nem történt semmi vele, és az egészet csak kitalálta. A rendőrök a szülőket arra kérik, hogy ha felmerül a gyanú, hogy gyerekük bűncselekmény áldozata lett, a közösségi oldalak helyett egyenesen hozzájuk forduljanak segítségért.