Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja, Lajos Tamás közleményben leplezte le Szász János rendező hazugságait, amelyeket a Washington Postnak adott interjújában mondott.

Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben azt írták: Szász János ismét hazudik.

Felidézték, hogy az interjúban Szász János rendező azt állítja, "azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok".

A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal: ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.

Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta- írták, hozzátéve:

mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.

Szász János rendezőt "nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel" maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába - olvasható a közleményben.

Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába - írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait:

Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.

A Macskajáték és a Caligula helytartója egyébként a mai napig műsoron van a Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila a fent említett darabokon túl még egy darab rendezésére felkérte Szász Jánost. Csehov Ivanovjának rendezését Szász elvállalta, Trill Zsolt címszereplésével meg is hirdették, aztán Szász váratlanul visszamondta.