Tüntetést szervez a Pesti Srácok a Google székházához

Pesti Srácok, cenzúra, Youtube
Vágólapra másolva!
Tüntetést szervez a Google budapesti székháza elé a Pesti Srácok március 31-ére, miután a techóriás törölte a PsTV Youtube-csatornát. Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője az Origónak a szólásszabadság durva korlátozásának nevezte a lépést, amely véleményük szerint alkotmányellenes, és kezdete lehet egy brutális cenzúra-hullámnak. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke, Toót-Holló Tamás megkeresésünkre azt mondta, riasztó és elkeserítő a helyzet a vélemény szabadságára nézve. A szövetség alelnöke, Mayer Erika médiajogász pedig arról beszélt az Origónak, hogy azokat a felhasználókat, akiket kiszorítanak, kizárnak az efféle platformokról nagyon komoly joghátrány éri, ezért számukra hatékony jogorvoslatot kell biztosítani.
Vágólapra másolva!

Múlt hét csütörtökön indoklás nélkül törölte a Youtube a Pesti Srácok tavaly ősszel elindított csatornáját, a PsTV-t.

- írta a Pesti Srácok a törlésre reagálva, hiszen nem először fordul elő a szerkesztőséggel, hogy a Google tulajdonában álló Youtube egyszerűen törli a csatornájukat az összes videóval, tartalommal együtt. Ez történt 2020-ban is, akkor több ezren tüntettek a Google óbudai székháza előtt, most ismét tüntetés szerveznek március 31-re.

A történtek kapcsán a Google a Magyar Nemzetnek eljuttatott közleményében azt írta: „A PsTV csatornát azért szüntettük meg, mert annak létrehozásával megkerülték a Pesti Srácok csatorna megszüntetésére irányuló intézkedésünket, amelyet a gyermekek biztonságára vonatkozó feltételek megsértése miatt távolítottunk el 2020 februárjában”.

A Google saját platformjain számos valóban pedofil- és gyermekek érdekeit sértő tartalmat megtűr, erről egy szép gyűjteményt is készítettünk, egészen felháborító dolgok vannak kint háborítatlanul a Youtube-on” – reagált a Google közleményére az Origónak Huth Gergely a Pesti Srácok főszerkesztője.

Kiemelte, a Pesti Srácok soha nem tett közzé pedofil, gyermekek érdekeit sértő tartalmakat a csatornáira, sőt, szerkesztőségük a magyar sajtó egyik éllovasa a pedofil bűncselekmények lebuktatásában.

Egy brutális cenzúra-hullám kezdete lehet a PsTV Youtube-csatornájának törlése Huth Gergely szerint Fotó: Major Kata - Origo

Huth Gergely hozzátette, a mai napig nem kaptak kézzelfogható választ a törlés okára, és úgy gondolják, hogy a Google döntése a szólásszabadság durva korlátozása.

Az ügy pedig nem csak a szerkesztőségüket érinti, hanem közügy,

hiszen az, hogy a PsTV csatornáját így, indoklás nélkül törölték, kezdete lehet egy brutális cenzúra-hullámnak, amelyben a konzervatív, jobboldali, patrióta, békepárti, gyermekvédelem iránt elkötelezett hangokat teljesen eltakarítják a közösségi médiából.

Megjegyezte, nem elhanyagolható tény, hogy ma az emberek nagy része a közösségi médiában, a Facebookon, a Youtube-on keresi a médiatartalmakat.

Így, ha ebbe beavatkoznak, és „akármilyen mondvacsinált indokkal is, de politikai cenzúrát alkalmaznak, akkor már nem csak a szólásszabadság sérül, hanem Magyarország szuverenitása is, hiszen így nagy mértékben válhatnak hozzáférhetetlenné bizonyos vélemények.”

- mondta az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke.

Toót-Holló Tamás kiemelte, ez az eset is rávilágít arra, hogy

érdemes szem előtt tartani azokat a magyar platformokat, kommunikációs csatornákat, amelyek függetlenek idegen országok idegen algoritmusainak akaratától.

A külföldről érkező atrocitások tovább növelik ennek jelentőségét, hiszen csak úgy lehet védekezni, ha – amennyire lehet – kivonjuk magunkat az ő befolyási övezetükből, miközben természetesen ezeket a csatornákat, platformokat a népszerűségük miatt teljesen feladni nem lehet.

Küzdeni kell azokon a platforomokon is, amiket ők birtokolnak, de bizonyos erőforrásokat és a kommunikáció egy részét át kell helyezni magyar tulajdoni körben lévő csatornákra, tette hozzá a szövetség elnöke.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben is kiállt a Pesti Srácok szerkesztősége mellett, amelyben azt írták, elkeserítőnek és felháborítónak tartják a Google eljárását, amellyel érdemi indoklás nélkül ismét törölte a Pesti Srácok YouTube-csatornáját. A szövetség szerint

elfogadhatatlan, hogy egy médiatartalmak közvetítésére létrehozott platformszolgáltató saját szerződési feltételeit megszegve érdemi magyarázat nélkül távolítson el egy Magyarországon nyilvántartásba vett, a magyar jogszabályoknak mindenben megfelelően működő, a magyar jogszabályokat nem sértő tartalmat közzétevő médiaszolgáltató csatornáját.

A szövetség támogatásáról biztosította a szerkesztőséget és arra biztatta a Pesti Srácok kiadóját, hogy minden jogorvoslati lehetőséget vegyen igénybe a globális cenzúra ellen és mutassa meg a világnak, hogy a platformszolgáltatók tevékenysége igen, de önkénye nem lehet határtalan.

Mayer Erika a Médiaszövetség alelnöke, médiajogász az Origónak azt mondta, készek segíteni a Pesti Srácok szerkesztőségét, amennyiben jogi útra terelik az ügyet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy néhány hónap múlva életbe lép az Európai Unió rendelete, amely már jobban védi majd a kiszolgáltatott felhasználóit – így a Pesti Srácok szerkesztőségét is – a közösségi platformokkal szemben.

Lássuk be, ma olyan szolgálatások uralják a véleményteret, amelyek amerikai multinacionális vállalatok tulajdonában vannak, és a nemzeti jog is nehezen fér ezekhez hozzá

- fogalmazott az internetjogász az Origónak.

Hozzátette, ez több szempontból is aggályos. Nem elhanyagolható, hogy

azok, akiket kiszorítanak, kizárnak ezekről a kommunikációs csatornákról, komoly gazdasági hátrányba kerülhetnek, és korlátozottá válik a szabad véleménynyilvánításhoz való joguk is.

Láthatóan joghátrány éri ezeket a felhasználókat. „Ahogy a fogyasztóvédelem területén nagyon erősen védi a jog a fogyasztókat a kereskedőkkel szemben a kiszolgáltatott helyzetük miatt, ugyanúgy a platform-felhasználók számára is egy nagyon hatékony jogvédelmet kell biztosítani” – összegzett az Origónak Mayer Erika.