Hadseregnyi kommandós rohanta le az iskolai mészárlásra készülő miskolci kamaszt - videó

elfogták azt a miskolci kamaszt, aki azt tervezte, hogy egy helyi általános iskolában fegyverrel embereket fog lemészárolni
elfogták azt a miskolci kamaszt, aki azt tervezte, hogy egy helyi általános iskolában fegyverrel embereket fog lemészárolni
Vágólapra másolva!
Chatfórumokon osztotta meg többekkel a tervét a 17 éves kamasz arról, hogy az egyik általános iskolába fegyverrel fog berontani, és több embert le fog lőni. A KR NNI emberölés előkészületével gyanúsította meg, majd őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását, amit egy bíró már el is rendelt.
Vágólapra másolva!

Ahogy írtuk, a fiú a meglapozott gyanú szerint a közösségi médiában

szimpatikusnak nevezte a világban elkövetett iskolai lövöldözéseket,

fegyverhasználókról, fegyveres konfliktusokról, bűnözőkről posztolt, és leírta, hogy ő is szívesen használna fegyvert. Sőt, kiderült, hogy már tervezi is az iskolai mészárlást.

Ekkor csapott le rá a TEK.

Közzétették az elfogásáról készült felvételt.