Aggódó magyar anya keresi rossz társaságba keveredett kamasz fiát Németországban

Vágólapra másolva!
A fiú tíz napja ment el németországi otthonukból, többen is látták Magyarországon, az anyja szerint itt bujkálhat. Az asszony kétségbeesetten keresi a gyermekét, és reméli, hogy még élve megtalálják, ugyanis állítja, hogy rossz társaságba keveredett.
Vágólapra másolva!

Egy aggódó anyuka kért segítséget kamasz fia eltűnése ügyében. Schweiser Ramón Antal április elsején ment el németországi otthonából. Hagyott egy üzenetet, amelyben azt írta,

hogy egy velük azonos városban élő barátjához megy, de hazánkban kötött ki.

Néhány nap múlva, április 3-án reggel

Mohácson jelentkezett a nagymamájánál, akinek azt mondta, visszamegy Németországba az édesanyjához, de azóta sem látták.

Forrás: Ripost

Antalt egyik ismerőse pár napja Mohácson,

az Újvárosban látta egy Oázis Kertészethez közeli ház pincéjében.

Feltevése szerint drogozott és rossz társaságba keveredett. A fiú anyja szerint fia tiszta pillanataiban nagyon kedves és jóravaló, de a drog rendkívül rossz hatással van rá.

Pár évvel ezelőtt is rossz társaságba keveredett és ezért kezdett el drogozni, 16 és fél évesen már Noszlopra került drogelvonóra.

Ez egy darabig segített neki, de többször is visszaesett. Anyja aggódik a fiáért.

- mondta Budai Judit a Ripostnak.

Fia mielőbbi megtalálása érdekében az asszony allakosság segítségét kéri. A személyleírását is közzétette, hátha látja valahol, valaki.

Schweiser Ramón Antal 2004. július 2-án született. Körülbelül 180 centi magas, barna, rövidre nyírt haja van, jobb karja körbe van tetoválva.

Aki felismeri, vagy tud valamit a hollétéről, jelezze az anyának, Budai Juditnak a lapban közölt számon! Anyja azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Schweiser Ramón Antal Heves megyében van. A posztjára ugyanis reagált egy olvasó, aki azt írta

április 7-én péntek este a fia Nyíregyházára szeretett volna eljutni, de végül Egerfarmoson leszállították a vonatról.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!