Csontváry kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban

CSONTVÁRY KOSZTKA Tivadar
Érdeklődő a Csontváry170 kiállítás sajtóbejárásán a festő Baalbek című képe előtt a Szépművészeti Múzeumban.
Vágólapra másolva!
Csontváry Kosztka Tivadar 45 alkotását, köztük grandiózus tájképeit felvonultató kiállítás tiszteleg a festőgéniusz születésének 170. évfordulója előtt. A Csontváry170 tárlat a Bartók Tavasz Művészeti Hetek keretében péntektől három hónapig látogatható a Szépművészeti Múzeumban, ezt követően pedig Pécsen lesz látható.
Vágólapra másolva!

Csontváry kora egyetlen divatos festőirányzatához sem tartozott,

az emberi lét egyetemes kérdései, a belső és a külvilág ellentmondásai ismerhetők meg művészetében

- hangsúlyozta a kiállítás csütörtöki ünnepélyes megnyitóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.

Csontváry Kosztka Tivadar önarcképe a Szépművészeti Múzeum Csontváry170 kiállításán a sajtóbejárás napján, 2023. április 12-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Vitályos Eszter kiemelte: a nemrég felújított Ión-Pergamon Csarnok tágas tereiben együtt láthatók olyan főművek, mint A taorminai görög színház romjai és a Baalbek, a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben és a Mária kútja Názáretben, a Jajcei és a Schaffhauseni vízesés, valamint a híres Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban.

Érdeklődő a Csontváry170 kiállítás sajtóbejárásán a festő Baalbek című képe előtt a Szépművészeti Múzeumban Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója elmondta: a

Budapesten július 16-ig nyitva tartó kiállítás

a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum Csontváry-gyűjteményét egyesíti, három magángyűjtő Csontváry-képeivel kiegészítve.