Egy erzsébetvárosi söröző előtt árult drogot két román férfi

drog
A lefoglalt drog egy része
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az ellen a két román férfi ellen, akik 2021 nyarán drogot árultak egy erzsébetvárosi söröző előtt. A rendőrök akkor érték tetten a férfiakat, amikor azok éppen a csomagtartójukban lévő kábítószert mutatták meg a lehetséges vevőjüknek.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy 45 éves romén férfi, 2021. június 7-én délután ismerkedett meg egy erzsébetvárosi sörözőben a későbbi vevőjével, aki megkérdezte tőle, hogy tudna-e neki eladni marihuánát.

A férfi ezután megkereste a szintén román barátját, akiről tudta, hogy kábítószer kereskedéssel foglalkozik és közösen mintegy 200 gramm marihuánát porcióztak ki.

Még az esti órákban visszamentek a belvárosi sörözőhöz, ahol találkoztak az ott várakozó vevővel. A vádlottak éppen a csomagtartóban lévő drogot mutatták meg a vevőnek, de

az adás-vétel nem jött létre, mert a rendőrök is megérkeztek.

Az autóból a marihuánát, egy digitális mérleget és 300 ezer forintot foglaltak le.

A lefoglalt drog egy része Forrás: Ügyészség

Később az egyik román férfi szentendrei lakásában 12 kiló, csomagokba porciózott marihuánát foglalt le.

A férfiak ellen kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat.