Karácsony Gergely három és fél év alatt a csőd szélére juttatta a fővárost

Karácsony Gergely, sajtótájékoztató, Városháza, Budapest, főpolgármester
Vágólapra másolva!
A fővárosi önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását − ezzel a nagyszájúnak szánt bejelentéssel kezdte ma rendkívüli sajtótájékoztatóját Karácsony Gergely főpolgármester a Városházán. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Karácsony szerint azt jelenti, hogy − mint fogalmazott − „bevasalják a kintlévőségeiket" a kormánytól. A valóság azonban az, hogy Karácsony három és fél év alatt csődbe juttatta a fővárost. A kormányt pedig egész egyszerűen azért támadja, minden alap nélkül, mert Gyurcsány erre utasította. Mégpedig a Spirit FM adásában, konkrétan arról beszélt, hogy elvárja, hogy Karácsony vigye bele a fővárost a kormány elleni harcba, mert egyébként találnak más főpolgármester-jelöltet. Karácsony megértette főnöke üzenetét.
Vágólapra másolva!

Karácsony a sajtótájékoztatón elmondta azt is: a főváros nem tud a központi költségvetésbe több különböző adót befizetni, amelyek öt-tízmilliárd forint körüli összegek; azok átütemezését kérik az adóhatóságtól. Ugyanakkor a szolidaritási adót megkérdőjelezik, megmosolyogtató módon nem tartják törvényesnek. Azzal is fenyegetőzött:

közigazgatási bíróságon pert indítanak a szolidaritási hozzájárulás összegének csökkentésére.

A Magyar Nemzet szerint Karácsony hangzatos bejelentése azért is furcsa, mert a kormány által a tehetősebb önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulást technikailag nem a gazdagabb, nagyobb bevétellel rendelkező helyhatóság fizeti be a központi költségvetésbe, hanem az állam vonja le az önkormányzatoknak juttatott támogatásokból, majd ebből biztosít többletforrást a szegényebb önkormányzatoknak. Egybehangzó vélemények szerint

lehetetlen az, hogy egy település ne fizessen szolidaritási adót, hiszen azt a Magyar Államkincstár azonnal inkasszózza, amikor kiutalja az adott településnek szánt támogatásokat.

A főpolgármester elmondta: rendkívüli intézkedéseket vezet be a fővárosi városvezetés; ezek között szerepel az, hogy a fővárosi cégeknél és intézményeknél likviditási tervet vezetnek be, 15 milliárd forint működési kiadást az év utolsó negyedévére ütemeznek át. Emellett a BKV 24 milliárd forintos hitelt vesz fel, nagyon magas kamatterhek mellett. Ugyanakkor továbbra is fenntartják az energiamegtakarítási programot, úgymond szigorú megtakarításokkal.

Mint arról korábban a Magyar Nemzet beszámolt: úgynevezett túlélőprogramot készít a főváros. Múlt héten erről Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes annyit árult el, hogy két tabu van ezek között, amihez nem lehet hozzányúlniuk: a közszolgáltatások jelenlegi szintje és a bérek kifizetése. A főpolgármester-helyettes elismerte, hogy a Tarlós István-féle fővárosi vezetés távozását követően, 2020 elején még több mint 186 milliárd forintja volt Budapestnek. Majd magyarázkodásba kezdett, hogy miért nincs meg ez a pénz; kifejtette, hogy a kormány felé fizetendő támogatások növekedése, a béremelések és a közösségi közlekedés miatt az elmúlt években összesen több mint 190 milliárd forinttal nőttek Budapest kiadásai. Arról azonban Kiss Ambrus hallgatott, hogy szinte minden befolyó fővárosi adóbevétel jelentősen nőtt az elmúlt négy évben.

Gyurcsány kiadta a vonalat, Karácsony most teljesít

Mint ismert, korábban Gyurcsány a Spirit FM-nek adott interjúban elmondta, hogy Karácsony nem eléggé viszi bele Budapestet a kormány elleni harcba, ezért elégedetlen vele. Karácsony most is, mint mindig, teljesíti Gyurcsány utasítását, mert csak így maradhat főpolgármester, ezért támadja most a kormányt. Közben hozzátehetjük: Gyurcsányék zavartalanul szétlopják a várost.

De nézzük, mik a tények!

A fővárosnak kiemelkedő bevételi lehetőségei vannak, adóbevételei minden korábbinál magasabbak. Saját, elfogadott 2023. évi költségvetési rendelete alapján az idei évben várhatóan 76,4 milliárd forinttal növekszik az iparűzési adóbevétele a 2022. évihez képest. A főváros vezetése 2019-ben 214,2 milliárd forint megtakarítást örökölt az előző városvezetéstől; az emelkedő adóbevételek ellenére ezt mára felélték, 25,5 milliárd forintra csökkentették.