Bezárlak egy pincébe, és összeverlek - mondta ismerősének az oroszlányi férfi

Vágólapra másolva!
Pénzt követelt egy harmincéves férfi egy másik férfitól Oroszlányban, mert állítólag az korábban belekötött barátnőjébe. Azzal fenyegette, hogy ha nem fizet két órán belül, bezárja egy pincébe, és megveri.
Vágólapra másolva!

Zsarolás miatt vettek őrizetbe az oroszlányi rendőrök egy férfit április 18-án. D. Árpád kora délután felkeresett egy férfit, akit korábban nem ismert. Mindössze annyit tudott róla, hogy korábban konfliktusa volt barátnőjével ezért

bosszúból pénzt követelt tőle, melynek kifizetéséhez mindössze 2 óra határidőt szabott.

Hogy ráijesszen a férfira, fenyegetésképpen meg is pofozta. Amikor egy óra múlva még nem kapta meg a pénzt,

megfenyegette a férfit, hogy be fogja zárni egy pincébe és megveri. Az áldozat azonban nem fizetett, ehelyett feljelentette támadóját.

Forrás: Police.hu

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 30 éves zsarolót, majd kihallgatták, és őrizetbe vették.