Kevesebb, mint két éven belül másodszor látogat Ferenc pápa Magyarországra - ez lehet a Szentatya üzenete- videó

FERENC pápa
Budapest, 2021. szeptember 12. Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A The Bold Truth About Hungary című podcast különleges epizódjában Kovács Zoltán Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára meghívta Rigó-Kiss László Szeged-csanádi püspököt, hogy beszélgessen Ferenc pápa közelgő, április 28-30-i magyarországi apostoli útjáról. Rigó-Kiss László püspök részletesen beszélt a pápai látogatásról, annak legfontosabb üzeneteiről, valamint arról is, hogy az utóbbi időben Európa nagy részét uraló őrült és gonosz ideológiákkal szemben meg kell védenünk keresztény értékeinket.
Vágólapra másolva!

Kevesebb, mint két éve alatt Ferenc pápa másodszor érkezik Magyarországra. Utoljára 2021 szeptemberében érkezett országunkba, ami gyakorlatilag egy villámlátogatás volt, mivel az Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson zárómiséje után szinte el is hagyta az országot.

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Rengeteg a találgatás a pápa idei látogatásának a valódi céljával kapcsolatosan - mondta Rigó-Kiss László püspök. Mint mondta, a pápának a legutóbbi alkalommal a közvetlen környezetéből arra tanácsolták a pápát , hogy ne töltsön sok időt Magyarországon. Azonban Ferenc pápa jól érezte magát és rájött, hogy valójában más képet festettek le országunkról, mint amilyen igazából. Már akkor elhangzott, hogy a közeljövőben szeretne egy hosszabb látogatást tenni hazánkban.

Magyarország bő egy évtizede kiáll a hagyományos magyar, keresztény és európai értékek mellett - emelte ki Rigó-Kiss László Az egyetemes és keresztény értékek szilárd bástyájaként Magyarország az évek során a bírálatok kereszttüzébe kerültünk,

- hangsúlyozta a Szeged-csanádi püspök.

- közölte.

Rigó- Kiss László püspök elmondta, hogy meglátása szerint a Szentatya azért jön ide, hogy meglátogassa a Magyarországon élő keresztényeket, katolikusokat, hogy biztassa, megerősítse őket hitükben. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ugyanekkor ez egy állami látogatás is, amely lehetőséget teremt arra, hogy a pápa üzenetet közvetítsen a keresztény és az univerzális értékekről is, hogy hangsúlyozza őszentsége ezen értékek védelmének és képviseletének a fontosságát - fejtette ki Rigó-Kiss László.

Kovács Zoltán, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára és Rigó-Kiss László, Szeged-csanádi püspök Forrás: Youtube

- tette hozzá.

Rigó-Kiss László püspök a beszélgetés során arról is szólt, hogy a második világháborút követően Nyugat Európában és most már Európa döntő többségében a jólét és a társadalmat formáló erőknek köszönhetően megkérdőjeleződtek a hagyományos keresztény értékek, egyfajta dekadencia figyelhető meg, amely a gonosz és őrült ideológiák elterjedésében figyelhető meg.

Magyarországon sikeresen megtörtént az állam és az egyház szétválasztása, azonban itt példaértékűen megvalósult az állam és az egyház együttműködése, ami példaként szolgálhat más országokban is a keresztény értékek védelme érdekében, hogy a társadalom javát szolgálják, ahogy országunkban megvalósult ez a gyümölcsöző kapcsolat.

Az orosz-ukrán háborúról szólva Rigó-Kiss László elmondta, hogy a béke az hagyományos keresztény, univerzális érték.

Megállapították, hogy elképesztő az a folyamat miszerint az embernek, az országoknak és az egyháznak magyarázkodniuk kell akkor, amikor kiállnak a béke mellett

Alább megtekinthető a teljes beszélgetés.

A beszélgetés az alábbi linkeken is elérhető a különböző platformokon