Egész Magyarország a pápát várja

FERENC pápa
Budapest, 2021. szeptember 12. Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Teljes mértékben felkészültünk, és készen állunk Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatásának lebonyolítására - hangzott el a Ferenc pápa magyarországi látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs keddi tájékoztatóján. Mint ismert, a katolikus egyház feje április 28-30 között látogat hazánkba. 
Vágólapra másolva!

Minden résztvevő nyilatkozata alapján készen állunk a rendezvény lebonyolítására - mondta Kovács Zoltán kedden a Ferenc pápa magyarországi látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs tájékoztatóján.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszél a Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten 2023. április 25-én. Mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Forrás: MTI/Illyés Tibor

A rendezvény szervezése állami feladat, de mindenben a Magyar Katolikus Egyház és a pápai delegáció igényeihez igazodtunk - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Szólt arról is, hogy két hónap volt arra, hogy az ország felkészüljön a látogatásra. Egy világszínvonalú eseménnyel készülünk, ami világszinten is meg fogja állni a helyét - mondta Kovács Zoltán.

Egy 70 fős sajtódelegáció érkezik Ferenc pápával -

ismertette az államtitkár.

Kovács Zoltán az Origo kérdésére elmondta, hogy jó döntés volt, hogy a Kossuth Lajos téri misére nem kell regisztráció. Ennek alapján hatalmas tömegre számítanak ezen a rendezvényen - tette hozzá.

mondta Kovács Zoltán.

Forrás: Kovács Zoltán/twitter

Apostoli látogatás

Semjén Zsolt arról beszélt, hogy apostoli látogatásra jön Magyarországra Ferenc pápa. Államfőként pedig hivatalos látogatásra érkezik. Ez egy lelki természetű látogatás - tette hozzá a miniszterelnök-helyettes. Arra kérte a hazai közéleti szereplőket Semjén, hogy a politikai küzdelem idején legyen egyfajta "treuga dei" (Isten békéje).

Novák Katalin és Orbán Viktor is a Sándor-palotában találkozik a pápával - mondta a KDNP elnöke. Ferenc pápa a Budapest Sportarénában találkozik a fiatalokkal, majd pedig vasárnap szentmise lesz a Kossuth Lajos téren.

A magyar társadalmat a Kossuth térre várjuk -

mondta Semjén Zsolt.

Pártpolitikától függetlenül várnak mindenkit a szentmisére

Semjén Zsolt kérdésre elmondta, semmi helye nincs ezen a látogatáson a pártpolitikának. A békemenettől a kordonbontókig mindenkit várunk a szentmisére. Bayer Zsolt nem hirdetett békemenetet, és ha ilyen lenne, azt mélységesen ellenezném - tette hozzá.

mondta a miniszterelnök-helyettes. Egyébként Magyarország a Hungary Helps programon keresztül lényegesen többen áldoz a menekültekre és üldözöttekre, mint a hasonló méretű országok - hangsúlyozta Semjén.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszél a Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten 2023. április 25-én. Mellette Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója és Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes (balról jobbra). Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szólt arról is, hogy a katolikus egyháznak joga van arra, hogy a házasság fogalmának azt a meghatározást használja, miszerint az csak egy nő és egy férfi között létezhet csak.

Mi nem egy tárgyalási javaslatot teszünk, hanem egy általános békepárti nézetet vallunk - tette hozzá. Magyarország továbbra sem fog fegyvert szállítani a saját területén keresztül Ukrajnába - mondta Semjén.

Most is nagy tömeget várnak a vasárnapi szentmisére Forrás: NurPhoto via AFP/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

Erről nem fognak tárgyalni

A szexuális visszaélésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a magyar törvények mindenkire egyformán vonatkoznak - mondta Semjén.

Nem lesznek tárgyalások a vatikáni szerződéssel kapcsolatban - mondta egy másik kérdésre Semjén Zsolt. A testvéregyházakkal nem lesz külön találkozója a pápának.

Nagy hálával fogadom a szentatya dorgálását, és a pápa egyik feladata, hogy dorgálja a lelki gyermekeit, hogy jobb emberek legyenek - mondta egy másik kérdésre Semjén Zsolt.

Csak Magyarországra jött eddig kétszer Ferenc pápa

Nem lehet túlértékelni azt a tényt, hogy Magyarország az egyetlen ország Olaszországon kívül, ahol kétszer is járt a pápa - minderről már Veres András beszélt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is megerősítette, hogy elsősorban ez egy lelkipásztori látogatás a pápa részéről.

Az egész magyarság számára megtiszteltetés a pápa látogatása, így a határon túlról is nagyon sokan fognak érkezni - mondta Veres András. Össznemzeti szép ünnepben reménykedik a katolikus püspöki konferencia elnöke.

Idén második alkalommal látogat Ferenc pápa Magyarországra Forrás: NurPhoto via AFP/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára arról beszélt, egy nagyon szép programot sikerült összeállítani a Szentszék kívánságainak megfelelően. A magyarországi egyházmegyék, szerzetesi közösségek küldöttei lesznek jelen az egyes programokon, így lefedve a teljes országot. Nagy öröm, hogy a határon túlról is nagy az érdeklődés - tette hozzá.

11 ezer fő lesz a Budapest Sportarénában, ebből 10 ezer embert a hazai egyházközösségek szerveztek, ezer ember pedig a határon túlról érkeznek - mondta Tóth Tamás az Origo kérdésére.

A TEK felkészült a pápa védelmére a látogatás kezdetétől a végéig

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője arról beszélt, hogy ők látják el Ferenc pápa személyes védelmét.

Minden hazai szolgálattal közösen végezték el az előkészítő munkát, és mostanra a TEK felkészült a pápa védelmére a látogatás kezdetétől a végéig.

Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a nyilvános rendezvények előkészítése. A rendőri biztosítás nemcsak a helyszínre, hanem a megközelítési és távozási helyszínekre is vonatkozik. Forgalomkorlátozások és lezárások is lesznek a látogatás idején, a pontos részletekről a police.hu oldalon lesz tájékoztatás.

Az országos rendőrfőkapitány-helyettes szólt arról is, hogy mindenki, ha teheti a tömegközlekedést használja. A metró a szentmise előtt nem fog megállni a Kossuth Lajos téren, de a mise után már meg fog állni.

A rendőrség a feladatra felkészült, minden ehhez szükséges technikai eszköz és humán erőforrás rendelkezésre áll.

A repülőtéren minden korlátozást addig tartanak fenn, amíg az szükséges - mondta egy másik kérdésre Kuczik János.

"Meg kell védenünk a keresztény értékeinket"

A testület hétfőn is ülésezett Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár tweetje alapján.

Mint arról korábban beszámoltunk, a The Bold Truth About Hungary című podcast különleges epizódjában Kovács Zoltán meghívta Rigó-Kiss László Szeged-csanádi püspököt, hogy beszélgessen Ferenc pápa közelgő, április 28-30-i magyarországi apostoli útjáról. Rigó-Kiss László püspök részletesen beszélt a pápai látogatásról, annak legfontosabb üzeneteiről, valamint arról is, hogy az utóbbi időben Európa nagy részét uraló őrült és gonosz ideológiákkal szemben meg kell védenünk keresztény értékeinket.