Már azelőtt kihirdette a döntést Botka László, hogy az hivatalosan megszületett volna

Egyedi módon választja meg Szeged baloldali polgármestere, hogy ki kerülhet a városban vezető pozícióba. Ez legutóbb is kiderült, amikor a Szegedi Nemzeti Színház élére már akkor kinevezte a régi-új igazgatót, amikor a hivatalos döntés még meg sem született. Egyébként ahhoz, hogy a terve sikeres legyen, egy komplett stábot állított a jelöltje mellé: a városi fenntartású médiumok az ő jelöltjéről csak jót írhattak, míg az ellenfélről rosszat. Vagy szinte semmit. A történteket jól elmondja, hogy az egyik sajtónyilvános eseményre csak a városi finanszírozású – vagyis Botka keze alatt lévő médiumok mehettek be. A végig objektíven tudósító Délmagyar pedig nem. Ahogy az egyik ellenpályázatban vezetőként szereplő László Boldizsár operaénekes mondja, a helyi média olyan közeget teremtett, mintha az ötvenes években lennénk. Igazgatójelöltjük, Peller Károly eleve nehezebb helyzetben volt, mint Botka embere, aki egyben a regnáló igazgató, és akinek így nyilván sokkal több információ volt a birtokában, mint kihívóinak. A pályázat visszásságairól, a pályázatot összefogó operaénekessel, a Magyar Állami Operaház tenoristájával, László Boldizsárral beszélgettünk a szegedi botrányos pályázatról.

István a királyban játssza Tordát. Mi a nehezebb, ez a szerep, vagy részt venni egy csapatban, amely megpályázza a Szegedi Nemzeti Színház vezetését?

A pályázatírás engem az újdonság erejével, mint kihívás érdekelt. Olyan nincs, hogy az, amibe belevágok, nem érdekel. De nehéz a kettőt összehasonlítani. Itt

van például az említett szerep, a Torda, ami egy kisebb szerep, ahhoz képest, amiket szoktam énekelni. De az egész darab annyira benne van az emberek fülében, minden egyes hangja, ennek az operának, hogy nagy felelősséggel jár,

olyan tekintetben is, hogy Deák Bill etalonjához képest értékes teljkesítmény szülessen.

László Boldizsár Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az éneklés jó esetben kéz a kézben jár a tiszta hangokkal: egy pályázatnak is tisztának kell lenni, vagy ott lehet egy kicsit nagyot mondani, na adj isten sumákolni?

Az ember mer nagyot álmodni. Amikor elkezd gondolkodni, a saját vágyaihoz pászítja azt, amit leír a pályázatban. Az fontos leszögezni, hogy én Peller Károly pályázatának voltam részese, az operatagozat vezetőjeként voltam megjelölve. Emellett az én feladatom volt összefogni a stábot.

A Cotton Club Singersben megtanultam, hogy hogyan kell összerakni egy csapatot, hogyan kell ébren tartani a figyelmet.

Azt hiszem, ebben jó vagyok.

Szokták mondani, egy zenekarban nincs demokrácia, ott kell lenni egy vezetőnek, aki döntéseket hoz. Amikor a pályázatot összerakták, akkor is ilyen fejjel gondolkodtak?

Demokrácia megléte, vagy nem léte, nem függ össze azzal, hogy valaki vezető. A dolog akkor működik, ha van egy vezető, és alatta mindenki tudja a helyét. A pályázatban is, hiába én raktam össze a csapatot, a végső szót mindig Peller Károly mondta ki.

Már az első hetektől úgy viselkedtünk, mintha ő lenne az igazgató. Egyértelmű volt, ha nyer, akkor ő nyeri a legnagyobbat, ha veszít – ez sajnos meg is történt – az a későbbiekben rá nézve jelentheti a legnagyobb hátrányt a stábon belül.

Nagyon sokat tanultunk belőle, nagyon sok emberrel találkoztunk, és ez a stáb önmagában alkalmas arra, hogy bármilyen dolgot összehozzon, és most nem csak színházra gondolok. Adott esetben egy teljesen új produkciót is. Vannak is terveink.

Kicsit elsiklott fölötte, hogy becsempésztem egy szót a korábbi kérdésembe, azt, hogy lehet-e „sumákolni" egy pályázatban. Azt mondta, nagyot álmodtak, de a kettő nem ugyanazt jelenti!

Van egy pályázati kiírás, amiben leírják például azt is, hogy hogyan áll most anyagilag a színház, és mindenki erre húzza rá a pályázatát. Velünk nem közöltek egy csomó olyan dolgot, ami aztán utána lett. Miután szeptemberben kiírták, teltek a hónapok. Csak, hogy egyet mondjak, emelkedett a rezsiköltség. Tehát megváltoztak a mutatók. A másik fél, Barnák László nyilván számszerűen tudott ezekről a változásokról, hiszen ő vezette korábban is a színházat. De nem lehet őt ezért okolni. Nem visszatartott információkat. Mi az eredeti kiírás alapján adhattuk csak le a pályázatot, ő pedig nyilván alakíthatta az aktuális helyzethez. Ezzel sincs semmi baj.

Az ő pályázata az én, és sok más szakmabelinek az olvasatában az elmúlt öt év egyfajta összegzése volt. A miénk egy innovatív pályázat volt.

Hogy miből fedeztük volna: nekünk volt egy gazdasági mentőcsomagunk. Mint utólag kiderült, ezzel senki nem foglalkozott. De úgy általában úgy érezzük: a kutya nem foglalkozott azzal, hogy mi mit írtunk. Az egész arról szólt, hogy ez egy politikai ütközőpont, ami tudjuk miről szól.

Kérem inkább mondja el: miről szól?

Hát arról, hogy Szegeden van egy baloldali városvezetés, és van egy kormány, ami másik oldalon áll. Márpedig sok helyen látjuk, hogy az ilyen városokban, a helyi vezetés nem jól kommunikál a kormánnyal. Pont emiatt nem volt lényeges, hogy mi van a pályázatunkban. Négyen pályázatunk, abból kettő jobboldalhoz köthetőek. Az egyik el is ment, amikor megtudták, hogy nem lesz esélyük. Mi ezzel nem foglalkoztunk, mert nem voltunk sehová bekötve.

Mikor érezték először azt, hogy pályázatuk nem nyerhet?

Csak egészen a vége felé. Ráadásul a színházban dolgozók közül sokan nagyon szerették volna, hogy mi nyerjünk.

Azt azért tegyük hozzá, hogy nem arról van szó, hogy az állam nem ad pénzt Szegedi Nemzeti Színháznak! Az állam továbbra is adja azt az összeget, amit vállalt.

Csak mivel összevonták a Szegedi Szabadtéri Játékok költségvetését a Szegedi Nemzeti Színházzal, az nyilván egy más tételt jelentett, az államnak igy pedig nem volt kötelessége az előbbit is támogatni. Hiszen utóbbit már támogatja. De azt is fontos hozzátenni, hogy korábban megtette. Most egész egyszerűen megszűnt az a cég, amit eddig támogatott, aki rendezte a szabadtéri játékokat, így pedig nem is tudta volna támogatni. Így természetesen megszűnt a szerződés. Az újratárgyalásban pedig nem tudott elég jól lobbizni a mostani színházvezetés, így nem tudták azt a 300 millió forint közeli éves keretet lehívni, amit a korábbi igazgató igen.

Az, amikor a polgármester, Botka László azelőtt gratulált a nyertesnek, hogy megszületett a hivatalos döntés, mekkora csalódás volt?

Számítottunk erre. Mármint a döntésre.

A helyi sajtónak az a része, amelyet az önkormányzat működtet, folyamatosan Barnák László mellett állt. Nagyon durván.

Egy pont után nagyon gyorsan történt mindent. A kiírás után létrehoztak egy szakmai bizottságot, amiben voltak helyi delegáltak is. Azt azonnal tudtuk, hogy ők ránk nem fognak szavazni. Itt csak a másik öt delegáltra lehet számítani. A döntés egy pillanat alatt megtörtént. Március hatodikán Szegeden volt ennek a szakmai bizottságnak az ülése. Délelőtt tízkor kezdték el az egészet, Barnák Lászlóval kezdtek – ABC sorrendben haladtak. Ő ahogy vége volt az egésznek, el is viharzott.

Sajtónyilvános volt az esemény, de mindenki nem volt meghívva. Például a Délmagyar.hu, amely végig objektíven tudósított az eseményekről, na őket nem hívták meg, csak azokat, amelyek a helyi városi fenntartásúak.

Amikor a bizottság tagjai kijöttek az ülésről – ugye a döntéshozatal zárt ajtók mögött zajlott – elmondták, hogy megvan a döntés, de azt csak a közgyűlésen fogják bejelenteni. Ehhez képest a szeged.hu nem sokkal később nemcsak az eredményt hozta le, hanem azt is, hogy milyen arányban nyert Barnák László. Utána ezt osztotta meg a polgármester, Botka László. Ezután pedig bejelentette, hogy csak Barnák László mehet a közgyűlés elé. Így csak Barnák Lászlót szavazhatja meg a közgyűlés. Aztán azt is írta: „örömmel teszünk ennek eleget".

Azt gondolom, ha valahol demokrácia van, előre kijelenteni valamit, az azért nem elegáns, mert azáltal, hogy ő jelenti ki, azt is elmondja, hogy ő mit szeretne, hogy kit szeretne győztesnek. Még a látszatot tartva annyit sem tett meg, hogy belső csatornákon közli azt, hogy tessék rá szavazni.

Mindenkinek egyértelművé tette, hogy kit kell megnevezni. Ezután eltelt másfél hónap. Senki sem tudta, hogy mi történik, még Barnák László sem, és neki sem volt ez jó. Úgy kellett terveznie egy új évadot, hogy nem tudta száz százalékosan, hogy mi lesz. Csak egy ígérete volt. Én őt mint művészt, vagy kollégát nem bántom, még úgy sem, hogy nagyon sokat vitatkoztunk, sőt mint színészt/rendezőt abszolút elismerem.

Szeptember óta érezték azt bármikor korábban, hogy a baloldali városvezetés nem szeretné, ha önök vezetnék a színházat?

Ennyire konkrétak előtte nem voltak. De mondok egy konkrét példát:

amikor bejelentették a jelölteket, Barnák Lászlót hosszan mutatták be, méltatták. Peller Károlyról egy mondatot mondtak.

Mindenki tudja, ott is, és országosan is, hogy ez így megy Szegeden. Az egész pályáztatás elment egy olyan irányba, mintha egy politikai választás lenne. Egy idő után, amikor már én voltam az odamondó - mert Peller Károly nem olyan alkat - úgy éreztem, mintha én lennék az egész pályáztatás furcsa megmondóembere. Nagyon különösen kezeltek engem.

László Boldizsár Fotó: Szabó Gábor - Origo

Április 28-án megszületett a hivatalos döntés is, ahogy azt Botka László már jóval korábban bejelentette: Barnák Lászlót a Szegedi Nemzeti Színház régi-új vezetője. Lezártnak tekintik a történteket?

Mi már március hatodikán annak tekintettük. De elmesélek még egy történetet: amikor a szegedi kulturális bizottság meghallgatott minket, nem volt ott egyik a pályázati anyag sem az asztalokon. Egy két papírlap volt kitéve, pályázati anyagok pedig vastag dossziék. Nem hiszem, hogy néhány papírból valós képet lehet kialakítani egy anyagról. Ott is látszott, hogy miről szól a dolog. Pár nappal korábban

beszéltem néhány emberrel, akik a városházán dolgoznak. Szándékosan nem nevezem meg őket, hogy ne kerüljenek bajba. Megkérdeztem tőlük, hogy miért hívtak minket ide vissza még egyszer, miután Botka László már kijelentette, hogy Barnák László a győztes. Akkor miért vagyunk itt? Nagyon őszintén megmondták, hogy az egész formalitás, nem nyerhetünk.

Azt várták el tőlünk, hogy statisztáljunk? Mondtam nekik, ha így megy a demokrácia Szegeden, hogy csupán egyetlen ember lehet a győztes, akkor azt előre jelentsék ki. Az eredményt én soha nem fájlaltam, a regnáló igazgató mindig nagyobb eséllyel indul. Neki nagyobb vesztenivalója volt, mint nekem. Én több, mint tíz éve a Magyar Állami Operaházban vagyok, több, mint tíz éve ugyanaz az igazgatóm, szinte egyszerre kerültünk ide Ókovács Szilveszterrel. Láttam megújulni az Operaház épületét, újra nyitották az Erkel Színházat, és világszínvonalon létrehozták az Eiffel Műhelyházat, ami önmagában másutt 20-30 év alatt jön létre. Itt szűk 10 év alatt mindez megvalósult.

Számomra ez az a vezető típus, aki úgy működik együtt a fenntartójával, hogy nem leépít, hanem létrehoz, bővít, és nyit.

Belőlem és sok más kollégámból ez a vezetés csinált országosan elismert operaénekest. Az operaház vezetése a tenyerén hordoz. Amit egyébként fontos elmondanom, hogy az operaháznak van egy belső szabályzata, amit a vidéki színházak nem nagyon használnak ki, hogy az évadban nem játszott darabjainak díszleteit, jelmezeit rendezéssel együtt, önköltségi áron ki lehet bérelni. Hogy ezt mi is megtehetjük majd Szegeden, vagyis, hogy élhetünk ezzel a lehetőséggel, arról én Ókovács Szilvesztertől kaptam egy írásos engedélyt. Erre Szegeden néhány embertől jött is az a marhaság, hogy az operaházon keresztül akarja a NER átvenni a Szegedi Nemzeti Színházat. Azért, mert élni szerettem volna egy olyan lehetőséggel, amivel bárki más is élhet, képesek voltak ilyen képtelenségeket leírni. Komplett előadásokat vittünk volna. Az önköltségi ár lett volna 2-4 millió forint, míg előállítani ugyanezt 20-40 millió forint, nem beszélve a tárolásról. Nagyon patinás előadásokat vittünk volna le, nagy nevű rendezőkkel. Ez nem jött létre.

A helyi média egy olyan közeget teremtett, mintha az ötvenes években lennénk.

De ez most már teljesen mindegy. A fontos nekem továbbra is az, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozó összes kollégám most már újra Barnák László vezetésével sikeresen vegyék az akadályokat, és a Szabadtéri is a régi fényében tündököljön. Ehhez, ahogy korábban is felajánlottuk forrásmegjelöléssel használhatják a pályázatunkban szereplő olyan dolgokat, ami a javára válhat a színháznak, vagy a szabadtérinek. Kb. egy évvel ezelőtt észrevettem, hogy a következő domain nevek szabadok, ezért levédetettem őket, mielőtt illetéktelen kezekbe kerülne: sznsz.hu, szegedinemzetiszinhaz.hu, szegediszabadterijatekok.hu, szszj.hu, szegediszinhaz.hu, ujszegediszadadteri.hu. Ezeket pedig természetesen térítésmentesen átadom a színház részére, amennyiben igénylik, és megkeresnek. Barnák Lászlónak és a színház teljes csapatának sok sikert kívánok.