Drámai videó a zalaegerszegi tüzoltásról

Vágólapra másolva!
Ahogy korábban az Origo is megírta, tegnap hatalmas tűz keletkezett egy társasházban Zalaegerszegen, a Holub József utcában. A lángok a három lépcsőházból álló ház egy földszinti lakásából indultak el, majd a homlokzaton keresztül átterjedtek a tetőre.
Vágólapra másolva!

Az oltást a zalaegerszegi, a pacsai, a körmendi, a lenti hivatásos, a kemendollári önkéntes tűzoltók végezték, akik a Zala vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett és egy zalaegerszegi vízszállító segítségével dolgoztak.

A tűz a teljes tetőszerkezetet érintette, mintegy 800 négyzetméteren.

Az egységek három víz- és két létrasugárral, egy vízágyúval oltották el a lángokat, és a rendőrséggel együttműködve körülbelül húsz főt menekítettek ki az épületből.

A katasztrófavédelem az alábbi videót osztotta meg az oltásról: