Hasba szúrtak egy férfit Debrecenben

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Emberölési kísérlet miatt 6 év börtönbüntetésre ítélték a Debreceni Törvényszéken azt a hajléktalan férfit, aki rátámadt az ismerősére a belvárosban. Az ítélet nem jogerős. 
Vágólapra másolva!

A férfi és az ismerőse is hajléktalanként élt Debrecenben. 2021 augusztusában már napközben elkezdtek inni. Késő este a barátaikkal együtt ültek két, egymás melletti padon a belvárosban, beszélgettek és folytatták az ivást. A férfi összeveszett az ismerősével, és össze is verekedtek egymással.

A vita hevében a férfi elővette a bicskáját, aminek látványára az ismerőse védekezésképpen ráfogott a késre, de a férfinak sikerült kirántania a keze alól és hasba szúrnia vele.

Az áldozat erősen vérezni kezdett, a férfi pedig elmenekült. A társaság egyik tagja hívott segítséget a megkéseltem emberhez, akit kórházba vittek. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem halt bele a támadásba.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőrök nem sokkal később a Vár utcában fogták el a támadót, akinél a bicskát is megtalálák. Nem tudták kikérdezni, mert olyan részeg volt, hogy előbb a detoxikálóba kellett vinni. A bíróság emberölési kísérlet miatt 6 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, ami a fellebbezések miatt nem végleges – írja a Debreceni Törvényszék.