Meghalt Zatykó János

Zatykó János MSZP KOMÁROM-ESZTERGOM 04
Vágólapra másolva!
Meghalt Zatykó János, az MSZP korábbi komáromi polgármestere és országgyűlési képviselője. 75 éves volt.
Vágólapra másolva!

– olvasható a szocialista párt honlapján. A portálon azt írják: Zatykó János a pályafutását agrárszakemberként kezdte meg, majd a rendszerváltoztatás után aktív politikai szerepet vállalt.

Az 1994-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként szerzett mandátumot Komárom-Esztergom megye 4. számú választókerületében, ezt követően az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os országgyűlési választáson ismét parlamenti mandátumot szerzett. Az Országgyűlésben a mezőgazdasági bizottság tagja volt. 1996-ban lépett be a Magyar Szocialista Pártba. Zatykó Jánost 1999-ben megválasztották Komárom polgármesterévé. Ezt a tisztséget is több cikluson át sikerült megőriznie, hiszen a választók bizalmát a 2002-es és a 2006-os önkormányzati választáson is elnyerte.

„Zatykó János halálával nem csak Komárom volt polgármesterét, hanem a rendszerváltás utáni országgyűlések egyik agrárszakemberét is elvesztettük" – zárja közleményét az MSZP.