Megtámadta alvó gyerekét tartó feleségét egy férfi

családon belüli erőszak bántalmazás
Vágólapra másolva!
Hónapok óta pokollá tette felesége életét egy alkoholista férfi. Rendszeresen fenyegette, durván bánt vele, egyszer pedig úgy emelt rá kezet, hogy az asszony a gyerekkel a kezében a földre esett.
Vágólapra másolva!

Egy kiskunhalasi férfi 2018 óta élt élettársi kapcsolatban egy nővel, akit 2021 feleségül vett. Egy lányuk született. Házasságuk tavaly tavasszal megromlott, mert

a férfi rendszeresen ivott, és ilyenkor agresszív volt, és gyakrtan kezet emelt a feleségére.

Decemberben a férfi részegsége miatt kétszer is összevesztek úgy, hogy tettlegességig fajult a vita. A férfi először csak egy kést vágott az asztalba, másodjára viszont

már fojtogatni kezte feleségét, mert megpróbálta leállítani.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Idén januárban az asszony

többször kérte részeg férjét arra, hogy halkítsa le a zenét, mert sem a 3 éves gyermekük, sem a szomszédok nem tudnak tőle aludni.

A férfi annyira felháborodott, hogy elzavarta otthonról az asszonyt. Mivel késő este sem volt hajlandó lehalkítani a zenét, az asszony a gyerekkel együtt megint elment otthonról. Miután a kezében elaludt a gyerek, visszament vele a lakásba, ahol a férfi továbbra is üvöltve fenyegetőzött vele.

Az asszony a kislányával a karján megint elment, de a férje ezúttal utána ment, és a lépcsőházban kétszer pofon vágta tiszta erőből.

A második ütéstől az áldozat a kezében lévő gyerekkel együtt összeesett. Az asszony könnyebb hámsérülésekkel megúszta az erőszakos férje támadását, de ha nem jelenti a rendőrségen, sokkal nagyobb baj is történhetett volna.

Az ügyészség a férfival szemben kapcsolati erőszak miatt emelt vádat,

és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolta számára. Sorsáról a Kiskunhalasi Járási Ügyészség dönt - írja az Ügyészség oldala.