Ha kirándulni akart a hétvégén, akkor most újragondolhatja, mutatjuk milyen idő lesz

tavasz, eső, virágzás
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és

a délelőtti óráktól egyre többfelé várható eső, záporeső.

Északkeleten estig nem lesz csapadék. A keleti, délkeleti szél megerősödhet. 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken az erősen felhős égből délnyugat felől több hullámban alakul ki eső, zápor, zivatar.

Délen heves zivatar is lehet.

Erős maradhat a keleti szél. Mindössze 10 és 17 fok között változik a maximum.

Szombaton reggel még többfelé lesz eső, majd csökken, gomolyosodik a felhőzet, és kisüt a nap is.

Délután záporok, zivatarok fordulnak elő, főleg a Dunántúlon.

16 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap délnyugat felől újra beborul az ég, és nyugaton sokfelé, keleten szórványosan valószínű eső, zápor.

Több helyen kiadós esőzés lehet. Nagy területen lesz erős a délkeleti szél.

11-19 fok közé csökken a hőmérséklet.