Így tette nevetségessé Rákay Philip az összevissza beszélő, Gyurcsány-párti politikust

Rákay Philip
Vágólapra másolva!
Rákay Philip, az ismert producer a Facebookon reagált Szabó Zsolt, Dunaújváros Gyurcsány-párti alpolgármesterének a rágalmaira, Rákay Philip telekeladásával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

1. A területet az OTP ingatlanalapja tíz éve árulta, bárki megvehette volna, a Hankook is, nem tette. 2. Két évvel ezelőtt az egyik cégem opciós szerződést kötött az ipari telek megvásárlására. (Szótárazd ki, mit jelent az opciós szerződés!) 3. Tavaly megvásároltuk a területet, s miközben fejlesztettük, komoly világcégekkel kezdtünk tárgyalni az eladásáról. 4. A Hankookkal tavaly nyáron már tárgyaltunk, ahogy más cégekkel is. Sokáig úgy tűnt, hogy nem a Hankook lesz a befutó, hanem egy német cég, mígnem kb. két hónapja Koreában leégett a Hankook egyik legnagyobb gyártóüzeme, s ez felgyorsította a döntést, hogy Magyarországon bővítenék a gyártási kapacitásaikat. (Nem, nem én gyújtottam fel!) 5. Semmi közöd az egyéb részletekhez, mert azok üzleti titoknak minősülnek. 6. Továbbra is egy OKJ-s politikusképzőn végzett, alkalmatlan lúzernek gondollak..."

Rákay Philip teljes bejegyzése itt olvasható:

Forrás: Facebook