Megölte és kirabolta vendéglátóját két férfi egy józsefvárosi lakásban

Vágólapra másolva!
A két férfi vendégségbe ment ismerőseihez tavaly februárban, ám amikor egyikük elkezdett pénzt követelni a házigazdától, vége lett a baráti iszogatásnak. Mindketten nekiestek vendéglátójuknak, és halálra verték. 
Vágólapra másolva!

Tavaly február 2-án este tíz órakor érkezett bejelentésa rendőrségre, hogy Budapest VIII. kerületében, egy Kőbányai úti társasházban egy 67 éves lakót megvertek. Amikor a rendőrök megérkeztek,

a férfi semmire nem reagált, ezért elkezdték újraéleszteni, de már sem ők, sem a mentősök nem tudtak segíteni rajta.

A rendőrök a bejelentés után három órával fogták el az egyik támadót.

Mint kiderült egy barátja vendégségbe mentek ismerősük lakására, ahol közösen iszogatni kezdtek. Közben

pénzt követelt a házigazdától. Az idős férfi nem adott neki, ezért többször megütötte, megrúgta és rátaposott.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Amikor a szintén ott lakó mozgássérült férfi megpróbált közbelépni, a társa

őt is megfenyegette, aztán elvették a brutális összevert férfi ékszereit, telefonjait, egy bankkártyát és amit még találtak. Egyikük megpróbálta megerőszakolni a mozgássérült férfi feleségét,

ám ez nem sikerült neki, mert a nő ellenállt. A támadók ezután elmenekültek, majd a lopott bankkártyával többször vásároltak.

A két férfit többek között emberöléssel, az idősebb támadót szexuális erőszakkal gyínúsítják. Napokon belül vádat emelhetnek ellenük.