Papírjaiért ment a rendőrségre a budapesti férfi, azt elfelejtette mondani, hogy azokat verekedés közben hagyta el

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Rendőrautó, illusztráció
Vágólapra másolva!
Bement a rendőrségre egy férfi azzal, hogy elhagyta az iratait, amit szeretne visszakapni. A XIV. Kerületi Rendőrkapitányságról azonban már nem mehetett el, bilincs került a kezére.
Vágólapra másolva!

Mint kiderült, a férfit már keresték a rendőrök, mert

az iratait egy bolti rablás során hagyta el.

Néhány napja egy zuglói bevásárlóközpontban több dolgot a ruhájába rejtett, aztán fizetés nélkül akart kimenni. A kijáratnál biztonsági őrök várták.

Azonnal nekik esett, egyiküket többször megrúgta.Végül táskáját és a lopott dolgokat hátrahagyva menekült el.

A rendőrségen átkutatták a ruháját, amelyben kábítószert találtak.

Azonnal őrizetbe vették, és kérték a letartóztatását.

A kihallgatáson mindent tagadott. Azt mondta, ő fizetett, csak a blokkot kidobta, ezért alakult ki a konfliktus.