Néhány nyári nap után, nem várt fordulat az időjárásban

időjárás, vénasszonyok nyara, őszi meleg, ősz
Debrecen, 2022. szeptember 28. Emberek az őszi napsütésben a debreceni Nagyerdőben lévő Békás-tónál 2022. szeptember 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Hétfő
Ragyogóan napos, kellemesen meleg időre számíthatunk. Délután főleg az ország déli felén egy-egy zápor, zivatar előfordulhat.

23 és 28 fok között alakul a hőmérséklet.

Az északkeleti szél csak néha élénkül meg.

Kedd
Eleinte napos, fátyolfelhős időnk lesz; majd északnyugat felől egyre több gomolyfelhő érkezik, és szórványosan várhatók zivatarok, záporok. 25 fok körüli nyárias meleg lesz.

Szerda
Gyakran lesz gomolyfelhős az ég,

és szórványosan alakul ki zápor, zivatar.

Az északnyugati szél egyre több helyen megerősödik. 21-26 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Csütörtök
Napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Délután főleg a Dunántúlon fordul elő zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé lesz erős. 22-23 fok körüli értékeket mérhetünk.

Péntek
A nap első felében még gyakran lesz erősen felhős az ég, és záporok is előfordulnak. Később már a napsütés lesz jellemző. 19-25 fok valószínű.