Bosszúból gyújtogatott három testvér, tömegverekedés lett a vége

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Három testvér bosszúból felgyújtotta egy ismerősük házát, majd a lángoló épületből menekülő emberekkel összeverekedtek. Egy ember életveszélyesen, többen pedig könnyebben megsérültek. 
Vágólapra másolva!

2018. január 22-én, késő este három testvér különféle ütő- és vágó eszközökkel felfegyverkezve, több rokonuk, ismerősük társaságában, megjelentek egy ismerősük család házánál azért, hogy az egyikük fiát ért bántalmazást megbosszulják.

A testvérek azt kiabálták, hogy: „Gyertek ki... Meg fogtok halni... Rátok gyújtjuk a házat...".

Majd betörték az utcafronti ablakot, benzint locsoltak a lakásba és begyújtották. A házban ekkor több felnőtt és gyerek is volt, akik a tűz miatt kimenekültek az utcára.

A család férfi tagjai botokkal, kalapáccsal és egyéb eszközökkel felfegyverkezve rontottak neki a támadóknak, tömegverekedés tört ki.

A verekedés miatt a támadók közül egy ember maradandó fogyatékkossággal járó életveszélyes koponyasérülése lett, míg a megtámadott család tagjai közül többeknek 8 napon belül gyógyuló, szúrt-vágott sérüléseik lettek.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A testvéreket az Egri Törvényszék társtettesként, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletében, valamint társtettesként elkövetett rongálásban mondta ki bűnösnek.

A két különös visszaesőnek számító testvér 7 és 6 év fegyházbüntetést kapott. Míg harmadik testvérükkel szemben az eljárást a bíróság felfüggesztette,

mivel súlyosan megsérült a tömegverekedés során.

A testvérek az eljárás során végig tagadták a bűnösségüket, ezért az ítélet ellen mindkét vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint azonban a büntetés célja csak szigorúbb, tettarányos büntetéssel valósítható meg, ezért súlyosbítást indítványozott.