Szijjártó Péter: Idén megkezdődik a földgáz szállítása Azerbajdzsánból Magyarországra

Szijjártó Moldova
Dorin Recean, Moldova miniszterelnöke és Szijjártó Péter külügyminiszter
Vágólapra másolva!
Fontos lépés az energiaellátás diverzifikációja szempontjából, hogy idén megkezdődik a földgázszállítás Azerbajdzsánból Magyarországra, miután a politikai megállapodást követően a kereskedelmi tárgyalás is sikerre vezetett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Chisinauban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a moldovai kollégájával, Nicu Popescuval közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy

2023-ban már százmillió köbméter azeri földgáz fog érkezni hazánkba,

ami a magyar fogyasztáson belül nem nagy mennyiség, de ez az első lépés egy jelentősebb hosszú távú szerződés felépítése felé.

Ennek ugyanakkor rendkívül fontos feltétele a délkelet-európai energetikai infrastruktúra fejlesztése, a mostani kapacitások ugyanis nem elegendők ahhoz, hogy az azeri gáz valódi diverzifikációs megoldást jelentsen Közép-Európában - figyelmeztetett.

- mondta.

Szijjártó Péter sérelmezte, hogy e téren "egyelőre passzivitással találkoztunk Brüsszel részéről", ami szavai szerint "elfogadhatatlan".

- hangoztatta.

Majd rámutatott, hogy Chisinauban tartják az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját június 1-jén, és ennek egyik eredményeként döntésnek kellene születnie az összeköttetések, például a közlekedési és energetikai kapcsolatok fejlesztéséről az EU és ezen határtérsége között.

A miniszter leszögezte:

Ennek kapcsán pedig kiemelte, hogy jelenleg Magyarország és Moldova számára is az Azerbajdzsánból származó földgáz jelenti a legreálisabb alternatívát a földgázellátás biztonsága szempontjából.